A kórtanosok szerint a koniellás fakórothadás minden bizonnyal Észak-Amerikából származik. Európában először 1878-ban olasz kutatók írták le, hazánkban 1891-től ismert. Általában egy-egy helyen és kis felületen alakul ki, de ott jelentős a kár. Különösen ott indokolt a védekezés, ahol az előző évben is volt már vele probléma, vagy ahol rendszeres jégverés éri a szőlőültetvényeket.
Elsősorban a fürtöket támadja meg, de a jégvert hajtásokat és vesszőket is megbetegítheti. A károsítás mértéke gyakran eléri az 50-100%-ot; a szőlőültetvények teljes területét tekintve mégsem súlyos, mert általában lokalizáltan, csak egy-egy helyen és kis felületen alakul ki, bár ott tetemes a kár. A kórokozó egyetlen gazdanövénye a szőlő. Az eurázsiai fajták és az amerikai származású alanyok között több is érzékeny/fogékony a betegségre. A kórokozó a Coniella diplodiella piknídiumos gomba.
Tünetek a hajtáson, bogyókon
A szőlő koniellás fakórothadásának tünetei a hajtásokon, a fürtökön, bogyókon és a már beérett vesszőkön is megjelennek. A hajtáson a fürtkocsány eredésénél (ízesülésnél) lilásbarna és egynemű foltok láthatók. A foltok később ovális formát vesznek fel (4-5 cm hosszú, 2-2,5 cm széles), kiszürkülnek és közepükön tömegesen barnásfekete, pontszerű 150 × 120 mikron méretű piknídiumok fejlődnek. A fertőzött hajtáson az internódiumok (ízközök) olyanok, mintha megperzselődtek volna, a foltok besüppednek, megrepedeznek és a rajtuk lévő sötétebb színű, apró szemölcsöktől (piknídiumoktól) érdes a tapintásuk. A piknidíumok aprók, de szemmel jól láthatók, így segítik a kórkép meghatározását, azonosítását.
A fonnyadt hajtásokon a fürtök és a bogyók lilás vagy fakóbarna elszíneződést követően összetöppednek és elszáradnak.
Gyakori tünet a fürtkocsány foltszerű elhalása, amit részleges fürtelhalás követ. A beteg fürtön valamennyi bogyó megbetegszik. Ha a fürtnyél elszárad, akkor rajta a bogyók is kiszáradnak, a fertőzés helyétől távolabbi bogyók kifakulnak, de rajtuk nem képződnek piknídiumok. Előfordulhat, hogy a fertőzés hatására a már fejlett fürt kocsánya és az egész fürt vagy annak egy része is elszárad. Ebben az állapotban igencsak összetéveszthető a fürtkocsánybénulással, amit nem gomba okoz, hanem komplex élettani probléma (magnéziumhiány, túlterheltség, vízhiány stb.). Sőt, mindkét betegség leggyakrabban ugyanabban az időszakban, a szőlőbogyók zsendülésekor jelenik meg. A fakórothadás azért veszedelmes, mert a bogyókat még zöld, de kifejlett állapotukban vagy már érés kezdetén egyedileg is megfertőzheti, majd teljesen tönkreteszi a termést. Ekkor a bogyók a kocsánykorona felől fertőződnek, majd töppednek és az egészséges és beteg részek határán szivárványszerű csíkozottság látható (ún. szivárványos bogyó). Az összetöppedő bogyó színe fajták szerint változik (sárga, fakó, kávé- vagy lilásbarna). A kék színű beteg bogyók fakó barnák lesznek.
A jégvert vesszőkön, a sebfelület környékén, a kéreg felületén és alatta is kifejlődnek a piknídiumok. Ha a fiatal telepítést jégverés éri, s azt követően a tőkéket megfertőzi a gomba, akkor a betegségtől a fiatal tőkék el is pusztulhatnak.
Sebeken keresztül fertőz
A beteg növényi részeken (vesszőkön, elszáradt fürtökön) telelnek át a gomba szaporítóképletei, a piknídiumok, bennük a piknokonídiumok, amik nagyon ellenállók, akár több éven át is életben maradva fertőzőképesek. A piknídiumok a kórokozó gomba zárt konídiumtelepei. Ezek eső hatására megduzzadnak, rajtuk két-három nyílás keletkezik, s azokon keresztül hajszálvékony ún. konídiumkacs formájában kinyomulnak a piknokonídiumok. Méretük 5-10 mikron, egysejtűek és barnák. A kiáradó piknokonídiumokat szél, eső terjeszti vagy éppen rovarok hurcolják magukon, és sebeken keresztül fertőzik a szőlőtőkéket július elejétől egészen az érésig (szüretig). A vegetációban a jégeső, a csonkázás vagy súlyos rovarkártétel, rovarrágás által okozott sebek kaput nyitnak a kórokozó gombának.
De előfordul a bőrszöveten keresztüli fertőzés is.
A betegség inkubációs ideje 25 °C-on nyolc nap, ennyi idő telik el, hogy a tünetek megjelenjenek. Akkor keletkezik a legsúlyosabb kár, ha a gomba a fürtnyelet fertőzi, és onnét teljes hosszában a fürtkocsányt és a hajtást. A bogyók éppen a zsendülés időszakában a legérzékenyebbek a betegségre. Nyáron a fertőzés leggyakrabban a talaj felől történik, ezért a bogyórothadás a fürtök alsó részén kezdődik. A fakórothadás mellett a beteg bogyókon egyéb sebfertőző penészek (pl. a szürkerothadás) is megtelepedhetnek, amelyek befejezik a fakórothadás által megkezdett pusztítást.
Hatékony szerek
A betegség megelőzéséhez a tőkéken gondos fitotechnikával szellős lombsátrat kell kialakítani. Ezáltal olyan lesz a mikroklíma a hajtások körében, ahol a betegség később és lassabban fertőz, és a szükséges permetezés is hatékonyabb lesz. Mivel a fertőzés sebeken keresztül történik, figyelni kell a sebzéseket okozó élettelen (jégeső) és élő (rovarok) károsítókat. Ha jégverés ejt sebeket a hajtásokon, fürtökön, a növényvédősök jelzik a járványveszélyt és előírják az azonnali védekezést.
Istvánffi Gyula mikológus azonban még az 1890-es évek elején vizsgálta a betegség lefolyását, konídiumainak fertőzőképességét. Kísérleteinél a réz- és a kéntartalmú vegyületekben 24 órán át áztatta a parányi méretű konídiumokat. Azt tapasztalta, hogy a konídiumok nem pusztultak el, hanem megtartották csírázási képességüket, tehát a réz- és a kéntartalmú szerek nem voltak hatásosak.
A növényvédelem fejlődésével a szakemberek megismerték, hogy a fakórothadással szemben csak a szerves hatóanyagú gombaölő szerek a hatékonyak. Az 1960-as évektől kezdődően Lehoczky János neves kutató hatásosnak tartotta a kaptán és faltán hatóanyagú fungicid szereket a peronoszpóra elleni védelemhez, amik a szőlőt a fakórothadásos betegséggel szemben gyógyítják.
Mivel a koniellás fakórothadás az érésben is megfertőzheti a szőlőfürtöket, a védekezésnél figyelemmel kell lenni az élelmezés-egészségügyi várakozási időre és a borászati technológiára. Az ajánlott szerekkel ezért a csemegeszőlőt 10 nappal, a borszőlőket 30 nappal a szüret előtt lehet utoljára kezelni. Különösen abban a körzetben, régióban kell a betegséggel szemben védekezni, ahol az már az előző évben előfordult, vagy rendszeres jégverés éri a helyi szőlőültetvényeket. Ha nedves az ősz a szőlő érésekor, a betegség gyorsan terjed. Permetezni már nem szabad, s ekkor nincs más hátra, mint a korai és gyors szüret. A szőlőfeldolgozásnál a beteg termésből préselt mustot érdemes külön kezelni, mert a fakórothadásos szőlő bora igen durván savas és könnyen romlik.
Ajánljuk még:
