0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 13.

Közös faiskolai kutatások Zundertben

A faiskolai szektor további fejlődését kívánja erősíteni az a kezdeményezés, aminek az alapjait a Groot Groen Plus kiállítással egy időben rakták le.

A 170 tagú Treeport faiskolai szövetkezet részeként működő Rootz az oktatás, kutatás és innováció révén a szélesebb faiskolai közösség szellemi központja lehet.

Peter Berben, a Rootz innovációs központ projektvezetője szerint a nagyszabású célokhoz illő épületben folyik majd a munka.

Az első kapavágást a hollandokra jellemzően visszafogott ünnepélyes keretek közt ejtették meg egy hatalmas markolóval.

Az év első felében elkészülő épületben kapnak helyet a faiskolai technológiákkal kapcsolatos fejlesztések, kiállításokat, tanácskozásokat is rendeznek, valamint oktatással és kutatással foglalkoznak majd. Az épületet napelemekkel, a téli csapadékot összegyűjtő rendszerrel szerelik fel. A Rootz negyedén zöldterületet terveznek.

Hatalmas lehetőségek rejlenek a növényekben, amikkel még nem foglalkozott az ágazat, ennek a bepótlására is készülnek.

Nemcsak dekorációnak használhatók a zöld növények, a kozmetikai és a gyógyszeriparban, valamint az energiatermelésben is hasznosíthatók, egyebek közt ezeket a lehetőségeket fogják feltérképezni a Rootz kutatásai.

Foglalkoznak majd a mikorrhiza-kapcsolat pontosabb megismerésével, a robotizációval és a függőleges kertekkel, sorolta az innovációs lehetőségeket Peter Berben.

Számos fejlesztőpartnerrel működnek együtt. A HAS Den Bosch például az alkalmazott geoinformációt fogja ötvözni az adatalapú technológiákkal. Sok információt lehet szerezni a területről, beleértve a vízellátást, a talajt, a fenntartható energiaellátást. A termesztés során nagyon pontosan kell figyelembe venni ezeket az egymással összefüggő környezeti feltételeket. További komoly lehetőségek vannak a faiskolai termesztésben, és a Rootz tudományos kutatások és szakmai háttér biztosításával nemzetközi viszonylatban is fontos támasza lesz az ágazatnak.

Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: