0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 3.

Sok a kockázati faktor, ezért a piac kivár

Az AGROmashEXPO-n tartott Gabonatermesztők Országos Szövetsége Szántóföldi Szakmai Nap Konferencia csütörtöki panelbeszélgetéseinek egyik témája az idei év input- és gabonapiaci lehetőségeit tárgyalta.

Az ukrán import, az exportlehetőségek beszűkülése, nagymértékű gabonakészletek piacon maradása és az uniós gabonapiaci árak feltételezhető csökkenése is sok kérdést felvet az idei év lehetőségeire vonatkozóan.

Potori Norbert, az Agrárközgazdasági Intézet igazgatója bevezető előadásában a globális GDP alakulásáról elmondta, tavaly 2,9 százalékon állt, az idén pedig várhatóan 2,7 százalék körül tendál majd, ami a 2008-2009-es pénzügyi-gazdasági válság óta a legalacsonyabb érték. Ennek legfőbb oka a fogyasztói kereslet visszaesése, ami a világ sok országában nem teljesített inflációs célértékekben keresendő. Ebből adódóan

az állati termékek iránti kereslet, vagy akár az ipari felhasználás mértéke sem lépte túl az előző gazdasági év eredményeit.

Pedig az inflációs lökés lecsengésével és a jegybanki alapkamatok rendeződésével várható lett volna a célértékek teljesítése, azonban ez még sem valósult meg, emiatt a fogyasztói kereslet sem tudott érdemben emelkedni. Az előrejelzések szerint az inflációs célértékek elérése talán 2024 második felében várható, de ehhez elsődlegesen a jegybanki kamatok csökkentése szükséges. Azonban ezt jelentősen megnehezíti a nagyon erős munkaerőpiaci kereslet, ami a bérek növekedését húzza magával (ez szintén infláció-gerjesztő), valamint hogy idén a világ 74 országában tartanak választásokat, aminek kimenetele határozottan megváltoztatja a geopolitikai helyzetet, így a piac alakulását is. Ezek összessége a gabonapiac bizonytalanságát és kivárást eredményezi.

A tavalyi év adatai alapján igen magas termelési eredményeket könyveltek a jelentős gabonatermesztő országokban, azonban a külkereskedelem intenzitása a legalacsonyabb az elmúlt években, ami a globális piaci érdeklődés hiányát prognosztizálja. Az árukészletszint relatíve magas (a globális készlet felhasználási aránya 30,8 százalék), amely komoly piaciár-változásokkal kecsegtet a későbbiekben.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: