0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Új inváziós fajok kerültek elő: két ragadozó férget találtak hazánkban

Emberre ugyan nem veszélyes az a két féregfaj, mely Magyarországon előkerült, azonban az őshonos élővilágnak komoly kihívást jelenthetnek.

„Mindkét most megtalált féreg ragadozó életmódot folytat, és képesek arra, hogyha a testüket felvagdossuk, minden darabból új egyed jöjjön létre. Sőt, egyikük önmagát is ketté tudja szakítani”– mondja a 24.hu-nak Dr. Lazányi Eszter biológus.

A hihetetlen mértékűre növekedett globális áru- és személyforgalom korábban elképzelhetetlen vándorlási útvonalakat nyitott meg az élőlények számára. Hajókon, repülőkön napok, hetek alatt kelhetnek át kontinenseken és óceánokon, a világ legtávolabbi pontjaira is eljuthatnak, amire természetes úton soha nem nyílna lehetőségük.

Magyarországon ez a két faj ez első szárazföldi laposféreg – az őshonosak között csak vízi fajokat találunk. Az egyik az Obama nungara. Tudományos nevének semmi köze a korábbi amerikai elnökhöz: „A Brazíliában őslakos tupik nyelvén az oba levelet, a ma állatot jelent: a féreg alakja leginkább a fűzfa leveléhez hasonlít. Magyar névnek az obama-férget javasoltuk a tanulmányban” – mondta a 24.hu-nak Páll-Gergely Barna.

Obama nungara féreg
Fotó: Piterkeo, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=48303241

Teste puha, lapos, a barna számos árnyalatában játszhat egészen a feketéig, márványosan mintázott, a hazánkban talált példányok testhossza 6–7 centiméter, szélessége fél centi volt. Az állat szája a teste nagyjából egyharmadánál van, és nehéz megállapítani, melyik az eleje és a vége, pontosabban még ahhoz is bizonyos tapasztalat, szakértelem kell, hogy az ember megtalálja a fejét. Dél-Amerikában, Brazília és Argentína területén őshonos, genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy az európai populációk (köztük a magyar is) az utóbbi országból származnak.

A felfedezett két faj közül egy a veszélyesebb, mivel hazánkhoz hasonló klímán képes ivarosan is szaporodni. Emellett pedig ha több darabra esik szét – például feldaraboljuk, rálépünk – akkor az egyes darabok képesek új példánnyá regenerálódni, így szinte elpusztíthatatlan.

A másik jövevényfaj a Diversibipalium multilineatum (magyar névnek a kalapácsfejű férget javasolják a kutatók). Testhossza meghaladja a 20 centimétert, hazánkban 27 centis példányokat is találtak, vastagsága három milliméter. Az ásószerű, két szimmetrikus kinövésből és az elkeskenyedő nyakból esetében jól azonosítható az „eleje”, a csillogó, sárgásbarna test hosszanti fekete csíkozással tényleg mutatós. Életmódja nagyjából megegyezik az obamáéval, gilisztákra és csigákra szakosodott ragadozó, ám szerencsére nem érzi jól magát a hazai környezetben. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy jelen tudásunk szerint képtelen ivaros szaporodásra, csakhogy nem véletlenül neveztük az ivartalan szaporodás mesterének: saját magát képes „kettévágni”, vagyis az állat időnként megduplázza önmagát.

Diversibipalium multilineatum
Fotó forrása: Giuseppe Mazza, Mattia Menchetti, Ronald Sluys, Eduard Solà, Marta Riutort, Elena Tricarico, Jean-Lou Justine, Luca Cavigioli, and Emiliano Mori – (2016). „First report of the land planarian Diversibipalium multilineatum (Makino & Shirasawa, 1983) (Platyhelminthes, Tricladida, Continenticola) in Europe”. Zootaxa 4067 (5): 577. DOI:10.11646/zootaxa.4067.5.4. ISSN 1175-5334., CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=46618994

Az eddig megtalált kalapácsfejű férgek 90 százaléka üvegházban lapult, és csak a maradék 10 százalék bukkant elő az üvegházak környékéről a növények szabadba kihelyezése után. Vélhetően hazánkban a páratartalom nem megfelelő ennek a fajnak. Ezzel szemben az obama-féregből 1–2 példány egész nyáron szinte mindennapos jelenség volt, és sajnos már biztosan előkerült természetes környezetből is, legutóbb egy szombathelyi arborétumban csíptek nyakon több példányt. Sőt, kokonokat is találtak, magyarán: akárhogy is kerültek oda, megélnek és szaporodni is tudnak természetes körülmények között.

Forrás: 24.hu

Magazin ajánló: