Elismerésre méltó, ha úgy néz ki a kertünk nyáron, mintha az égből hintették volna tele konfettivel, azonban a poszméhek számára kritikus fontosságúak a kora tavasszal fellelhető élelemforrások is. És közülük az egyik legjelentősebb a kecskefűz.
A méhek elbűvölőek. A selymes bundájú, kissé bumfordi poszméhek pedig különösen bájosak. Ki nem gondolt még arra, hogy milyen jó lenne egyet megsimogatni? Aztán persze elhessegetjük ezt a gondolatot, mert bár nagyon békés természetű, mégis csak méh. Különben meg olyan esendő. És igazán nagy szükség van mindre.
Kiemelkedő jelentőségű pollinátorok
Régebben nem tartották különösebben hasznosnak a poszméheket, aztán kiderült, hogy
Sőt, sokkal alacsonyabb környezeti hőmérséklet és gyenge napsütés esetén is képesek munkába állni, még az enyhébb eső sem tántorítja el őket. Közel nyolc órát töltenek röpködéssel naponta. Sokkal fürgébbek és mivel a szájszervük hosszabb, ezért olyan virágokat is látogatnak, amelyekkel a kisebb méhek nem tudnak mit kezdeni. És az sem utolsó szempont, hogy a nagyobb testfelületükre lényegesen több virágpor tapad, mint a kisebb méhekére. Még az olyan trükkös növény sem tud nekik ellenállni, mint a paradicsom, ami hírhedten nehezen adja magát, pontosabban a virágporát. Igényel egy kis zümmögő szerenádot, mielőtt kibocsátaná fáradságos munkával készített kincsét. A kitartóan udvarló poszlány pedig virágportól ittasan távozhat.
Bolondulnak a barkákért
Igazából kora tavasszal nincs valami nagy választék virágokból, szóval azzal kell beérni, ami van. A hosszú koplalás után a kecskefűz miniatűr virágainak tengere valóságos manna a sivatagban. A barkakonyha megnyitása létfontosságú számukra, mivel