0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 9.

Átadták Tolna legnagyobb szervizcsarnokát

Új telephelyet és szervizcsarnokot épített az Agro-Tipp Kft., amelynek ünnepélyes átadóját székhelyükön, Tolnában rendezték meg február 29-én. Az eseményre meghívták beszállító partnereiket és a vállalattal kapcsolatban álló gazdálkodókat is.

Rikkert Zsolt ügyvezető a vállalat életének kezdeti fázisairól és fejlődéstörténetéről számolt be. Az 1996-ban alapított cég 2011-ig kizárólag mezőgazdasági gépek alkatrész-forgalmazásával foglalkozott.

2010-ben két hektáron készült el tolnai telephelyük, amely korszerű irodaépületet, raktárat, szervizcsarnokot és fedett géptároló színt foglal magába.

A telephely használatbavételét követően megkezdték a STEYR és a CASE IH traktorok forgalmazását és az ezekhez a márkákhoz tartozó szerviztevékenységet és alkatrészellátást. „Számottevő mennyiségű, készleten lévő STEYR és CASE IH traktor közül tud választani a hozzánk betérő érdeklődő, ezenkívül gyári rendelésből is ki tudunk szolgálni egyedi igényeket” – mondta köszöntőjében az ügyvezető.

Forrás: Demeter Péter/PetyaAgroTv

Ezek mellett kisebb léptékben NEW HOLLAND, illetve John Deere gépek alkatrészellátásával és szervizelésével is foglalkoznak. Az új traktorok értékesítését követő garanciális és garancián túli karbantartási és javítási feladatokat a legfrissebb gyári információk birtokában látják el, mindezt szakképzett szerelőkkel, akik hosszú évek tapasztalatával rendelkeznek a STEYR és CASE IH gépek javítása terén.

A traktorok mellett további gépeket is forgalmaznak, úgy mint 2014-től a MAZZOTTI önjáró permetezőgépeket, amelyeknek köszönhetően számos hazai termelő (kisgazdaságok is) permetezési módszere modernizálódott,

hiszen ezek a gépek önjáró technológiával dolgoznak és egyedülálló ár/érték aránnyal bírnak a piacon. A TOSELLI vontatott és függesztett permetezőgépeket 2015-ben kezdték el forgalmazni, miként a KNOCHE talajművelő gépeket is. 2021-től portfóliójukba bevették a McCormick traktorok forgalmazását is, ezeknek a gépeknek az értékesítése is kimagasló.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: