0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Kihaltnak hitt növényfajt rekonstruáltak Debrecenben

Rekonstruálták egy, az országban korábban kipusztultnak hitt, kertészeti jelentőséggel bíró vadon élő növényfaj, a csipkés gyöngyvessző genomját a Debreceni Egyetem (DE) kutatói.

Hozzátette:

a világ számára mindez azért fontos, mert egyre inkább felismerjük, hogy mi is részei vagyunk ugyanannak az ökoszisztémának, amelyben a minket körülvevő élőlényekkel élünk.

Ezért is szeretnénk azt részletesen megismerni, hogy milyen az élőlények állapota az adott környezetben, ami a mi jóllétünket is befolyásolhatja – fogalmazott.

Sramkó Gábor, a kutatócsoport irányítója kiemelte: a minta begyűjtésétől a DNS kivonásán át, az adatok generálásáig, majd a bioinformatikai analízisig mindent házon belül csináltak. „Egyik folyamat során sem kellett igénybe vennünk egy gyakorlott külföldi szakember segítségét, ami arra utal, hogy Debrecenben képesek lehetünk betölteni azt az űrt, amely hazánkban nem-modell szervezetek genom összeszerelésének tekintetében megfigyelhető: nagyon kevesen értenek ahhoz, miként is kell a nulláról összerakni egy genomot” – magyarázta.

A legtöbb állathoz képest a növények kifejezetten nagy kihívást jelentenek ebben a tekintetben.

Magyarországon jelenleg még nincs meg az a szakembergárda, amely ezt magabiztosan meg tudná csinálni, ám egyetemünk úttörő lehet ezen a téren – fűzte hozzá a szakember megemlítve, hogy szintén a Debreceni Egyetemen rakták össze elsőként hazánkban egy nem-modell állatfaj, a nagyfejű csajkó genomját.

Ez is érdekelheti:

Állategészségügyi kutatások az agrárkaron

Budafa, ahol nem csak a zalai agyag marasztal

Forrás: MTI

Magazin ajánló: