0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 8.

Par Excellence: a legjobbak a magyar borért

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente hat kategóriában lehet elnyerni tagságának szavazatai alapján.

A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között a Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vesznek át. A jelöltekről a végső döntést az elnökségi tagok hozzák meg egyhangúlag annak figyelembe vételével, hogy a maguk területén kiválóan teljesítő vállalkozások, illetve szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a szervezet alapszabályában megfogalmazott általános célkitűzések megvalósulásához.

bor

Ebben a napjainkra komoly rangra szert tett elismerésben azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik

folyamatosan és magas színvonalon végzett munkássággal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez,

különös tekintettel az italfogyasztás színvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széles körű népszerűsítésére.

Termelő kategóriában a villányi Malatinszky Kúria lett a kitüntetett. Malatinszky Csaba sok tekintetben az első országunkban. Ő volt Magyarországon az első sommelier, ő lett az első villányi borász, aki nem beleszületett a vidékbe, hanem tudatosan választott helyszínt arra a célra, hogy az általa elképzelt ízvilágot boraival megalkossa. Saját borászatát 1997-ben építette meg Villányban, Malatinszky Kúria elnevezéssel.

Malatinszky Csaba

Már a kezdetektől derítetlen és szűretlen borokat készített, amivel évtizedekkel előre mutatott irányt a hazai borkészítési trendek tekintetében. Ökológiai szemlétének megfelelően idejekorán átállította gazdaságát, és

2009-től biogazdálkodó tanúsítással műveli a szőlőt.

Elméleti és gyakorlati technológiai előre menetele folyamatosan produkálta a nemzetközi sikereket. Borai a világ legelismertebb, legelegánsabb boltjaiban kaphatók, ott fémjelzik a magyar borok nagyszerűségét.

Kereskedő kategóriában a WhiskyNet érdemesült a díjra. A WhiskyNet Kft. 2007 óta foglalkozik prémium italokkal, és megkerülhetetlen szereplője a magyar prémium italok piacának. Több ezres italportfóliójukat folyamatosan fejlesztik, miközben érzékelve a vásárlói igényeket, az utóbbi időszakban nagy hangsúlyt fektetnek a hazai termékek körének bővítésére.

Az értékesítés és a tudásátadás során az offline és a webes felületek szinergiában támogatják egymást.

Ügyfeleik számára kóstolókat és rendezvényeket is tartanak. Tavasszal a GoodSpirit Rum & Cocktail Show-ra, ősszel pedig a Whisky Show-ra várják a prémium italok iránt érdeklődő közönséget.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: