Ez úgy volt lehetséges, hogy a főbb gabonafélék alacsonyabb nemzetközi jegyzése érdemben ellensúlyozta a cukor és a hús árának emelkedését – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) mai közleményében.
A gabonafélék árindexe februárban 5,0%-kal csökkent és 22,4%-kal került a 2023. februári szint alá. A legnagyobb mértékben a kukorica exportára csökkent a dél-amerikai nagy betakarítási várakozások és az Ukrajna által kínált versenyképes árak közepette, míg a nemzetközi búzaárak főként az Orosz Föderáció dinamikus exportja miatt csökkentek. A rizsfélék nemzetközi ára szintén csökkent februárban, 1,6%-kal.
Eközben a FAO növényi olajokra vonatkozó árindexe januárhoz képest 1,3%-kal csökkent, és 11%-kal múlta alul a 2023. februári értéket. A nemzetközi szójaolajárak jelentősen csökkentek a dél-amerikai szójabab bőséges terméskilátásai miatt, míg a napraforgó- és a repceolaj árát lenyomták a nagy globális exportkészletek. A pálmaolaj világpiaci ára februárban a szezonhoz képest alacsonyabb termelés miatt kismértékben emelkedett.
A cukor árindexe ezzel szemben februárban 3,2%-kal emelkedett. Az emelkedés tükrözte a következő időszak termésével kapcsolatos aggodalmakat Brazíliában az aszályos időszakot követően, valamint a két vezető exportőr ország, Thaiföld és India termelésének várható csökkenését.
A húsfélék árindexe 1,8%-kal emelkedett januárhoz képest, a baromfihús jegyzése emelkedett a legnagyobb mértékben, amelyet a marhahús követett, amit az ausztráliai szarvasmarhaexportot megzavaró heves esőzések befolyásoltak. Enyhe emelkedést mutatott a sertéshús ára is a magasabb kínai kereslet és a szűkös nyugat-európai kínálat miatt. A birkahús nemzetközi ára részben az ausztráliai állománycsökkentést követő rekordtermelés miatt csökkent.
A tejtermékek ára 1,1%-kal emelkedett, az ázsiai vásárlók vaj iránti megnövekedett importkereslete okán. A tejpor- és a sajt ára kismértékben, de emelkedtek.