0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Néhány nap a telivérparadicsomban

Idén februárban az ír Kilkennyben tartotta a Fegentri, az amatőrlovasok nemzetközi lovas szervezete a 68. éves közgyűlését, amelyen a magyar egyesület is képviseltette magát.

A Fegentri közgyűlésére idén először új résztvevők is érkeztek, hiszen a szervezet keretein belül tavaly óta Fegentri Junior néven póniverseny-sorozatot is rendeznek, amelynek az utánpótlás nevelése és a lóversenysportba vonzása a célja Az induló évben négy ország – Olaszország, Svédország, Magyarország és Franciaország – lovasaival tartottak öt futamot. A magyar pálya a Kincsem Díj napján, szeptember 2-án adott otthont a Fegentri Pónifutamnak. A tavalyi versenysorozatban pedig olasz győzelem született.

Tervek és új német elnök

Ezután az idei évi tervekről, és a versenynaptár összeállításáról esett szó. A magyarok elsősorban tehát a női szakágban érdekeltek és a programjuk várhatóan a tavalyihoz hasonlóan alakul majd azzal a különbséggel, hogy két újabb állomással 27-re bővül a sorozat futamainak a száma. A szezon május 9-én Magdeburgban kezdődik. A Kincsem Park idén ismét két Fegentri-futam házigazdája lesz: az elsőt július 7-én, a már jól bevált Derby-napi program részeként tartják, míg a másodikra október 6-án, a Magyar St. Leger napján kerül sor.

A közgyűlés talán legfontosabb pontjára került sor ezután. Mivel a hét évvel ezelőtt megválasztott elnököt, Elie Hennaut áprilistól a francia galoppversenyek legfőbb irányítószervezete, a France Galop vezérigazgatójává nevezték ki, így egy évvel a megbízatásának lejárta előtt kénytelen volt megválni a Fegentriben betöltött pozíciójától.

A tagok a következő egy évre az egyik eddigi alelnököt, a német amatőregyesület elnökét, Paul von Schubertet választották meg,

aki a civil életben a 130 millió eurós éves forgalmat lebonyolító és 800 embert foglalkoztató családi vállalkozás, a nyomdai, csomagolási, fejlesztési és kiadói tevékenységet folytató Gundlach Gruppe vezérigazgatója és résztulajdonosa. Ők adják ki egyebek között a telivérekkel és a lóversennyel foglalkozó Vollblut és Sport-Welt lapokat is. Az új elnök egykor amatőrként is lovagolt, jelenleg pedig futtató.

A nap végén a szokásos elegáns díjátadó gála sem maradhatott el. Ekkor adják át a helyezettek lovasoknak az elismeréseket, illetve a kategória győzteseknek a szervezet első számú szponzorától járó Longines órákat.

Tréning és versenyek Willie Mullins istállójával

A vendéglátó ír amatőrlovas szervezet, a Qualified Riders Association elnöke, Patrick Mullins – a 17-szeres ír ugrósampion tréner, Willie Mullins fia és tréner-asszisztense – a közgyűlés résztvevőit meghívta a család tréningközpontjába, Carlow-ba. Willie Mullins, aki már ma élő legendának számít az ugrósportban, fiatal korában szintén amatőrlovasként versenyzett. Patrick jelenleg is ebben a státuszban lovagol. Az elmúlt egy évben az ugrószakágban 113 futamban indult és 52 győzelmet szerzett. Március közepén pedig ő volt az, aki megszerezte édesapja rekordnak számító 100. Cheltenham-győzelmét.

 Fegentri tréningmunka Willie Mullinsnál
Tréningmunka Willie Mullinsnál
Fotó: Vonczem Gabriella
Forrás: Pegazus

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: