0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Néhány nap a telivérparadicsomban

Idén februárban az ír Kilkennyben tartotta a Fegentri, az amatőrlovasok nemzetközi lovas szervezete a 68. éves közgyűlését, amelyen a magyar egyesület is képviseltette magát.

A reggeli tréning során megtudtuk, hogy a telepen mintegy 200 lovat treníroznak döntő részben ugrásra.

Megismerhettük a tréningmódszereiket, az infrastruktúrát, és láthattunk a világ legjobb ugrólovai közül néhányat,

így többek között a nyolcéves Galopin Des Champs-ot, aki kilenc Grade 1-et győzelmet szerzett, a legnagyobb sikerének a Cheltenham Gold Cup tavalyi idei megnyerése számít. A sok munkalovas között a hatszoros ír ugrósampion, Paul Townend mellett az óriási népszerűségnek örvendő szupersztárt, Rachael Blackmore-t is felfedezhettük. A nők közül elsőként (és eddig egyedüliként) 2021-ben megnyerte a világ egyik legnehezebb akadályversenyét, a Grand Nationalt, illetve ugyanezt a bravúrt hajtotta végre a Chelteham Gold Cup 2022-es elhódításakor is.

A Fegentri-képviselőket meghívták a Gowran Parkban rendezett versenyekre is, ami a helyiek számára óriási eseménynek számít és a legfiatalabb korosztálytól kezdve az idősebbekig hatalmas tömeg szurkolta végig a hét futamot. A három-három gát- és akadály-, valamint 3400 méteres síkversenyből álló program csúcspontjának egy Grade 3-as gát- és egy Grade 2-es akadályverseny számított. A nap legnagyobb versenyét Saint Sam nyerte fölényesen, aki nem másnak a lova, mint Willie Mullinsé és természetesen Paul Townend ült a nyeregben.

Fegentri Verseny Gowran Parkban
Verseny Gowran Parkban
Fotó: Vonczem Gabriella

A csodálatos Ballylinch ménes

A programból Európa első számú telivértenyésztő országában, ahol évente 9400 csikó (2022) születik, a méneslátogatás sem maradhatott ki. A vendégek az egyik legnevesebb tenyésztőközpontba, a Ballylinch Studba látogattak el.

A ménest több mint 100 éve, 1914-ben Dermot McCalmont őrnagy alapította. Az első sikerekre nem kellett sokáig várnia, hiszen The Tetrarch nevű ménjük 1919-ben, majd a fia, Tetratema 1929-ben szerezte meg a sampion mén címet Írországban. Ezzel megalapozták a ménes máig is tartó kiváló hírnevét, ahol azóta is számos Royal Ascot- és klasszikus versenynyerőt neveltek

Ballylinch történelme
Ballylinch történelmét is megismerhették a látogatók
Fotó: Vonczem Gabriella
Ballylinch jelenleg John és Leslie Malone tulajdonában áll. John Mahony egy amerikai milliárdos üzletember, aki évtizedekig telekommunikációs, kommunikációs és médiabirodalmakat irányított, miközben az USA második legnagyobb földbirokosává vált.

A ménes tevékenysége a fedeztetéstől kezdve az elletésen, a csikófelnevelésen át az árverésre vagy a tréningre való felkészítésig terjed. A vállalkozáshoz tartozik még két másik ún. testvérfarm, a Castlemartin Stud Kildare megyében (itt áll az anyakancák egy része) és a Bridlewood Farm Floridában.

Forrás: Pegazus

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: