Lope De Vega, a fő vonzerő
A ménes jelenlegi legnagyobb sztárja a 2024-ben 125 ezer euróért (49,2 millió forintért) fedező, Shamardal apaságú Lope De Vega. A gyönyörű sárga mén 2011-ben állt tenyésztésbe és azóta 19 Group 1-nyerőt (köztük Belardot, Phoenix Of Spaint, Santa Ana Lanet, The Right Mant vagy tavalyról Place Du Carrouselt) adott. Ezenkívül az utódai több mint 200 nagydíjat és csak 2023-ban 50 Blacktype-versenyt nyertek. Ezzel Lope De Vega csikóinak pénznyereménye alapján Dubawi és Frankel mögött a harmadik legeredményesebb apamén címet szerezte meg 2023-ban. A mén a magyar tenyésztők számára is különösen érdekes, hiszen tavaly óta a Dióspusztai Ménesben fedező Écrivain apja is ő. Az ír ménesvezető elmondása szerint az aktuális szezonban várhatóan 160-165 kancát fedez majd, akiket 240 jelentkező közül választottak ki. Ez a szám jól mutatja, hogy mennyit változott a tenyésztés, hiszen Ballylinch első jelentős ménje, The Tetrarch az 1900-as évek elején még csupán évente 30 kancát kapott, amit akkoriban hatalmas számnak tartottak.

Fotó: Vonczem Gabriella
A ménesben a fedeztetések a fedett körkarámokban természetes módon zajlanak és az eseményeket videófelvételen rögzítik. Évente összesen 600 kancafedeztetésre kerül sor Ballylinchben.
Széles ménkínálat
A ménkínálat négy másik apaménnel egészül ki. 75 ezer eurós (29,5 millió forintos) fedeztetési díjával a második legdrágább a 12 éves, Dubawi apaságú New Bay. Lope De Vegához hasonlóan ő is megnyerte a Prix du Jockey Clubot, illetve még három hosszútávú Group 2-t. A mérföldes Poule d’Essai des Poulains-ben pedig éppen ménesbeli társától, Make Belivetől kapott ki. Eddig három Group 1-nyerőt adott (Saffron Beach, Bayside Boy és Bay Bridge).
A középtávon eredményes, gyors mén eddig egy Group 1-nyerővel büszkélkedhet, az első évjáratából született és szintén fedezőménként tevékenykedő Mishriffel.

Fotó: Vonczem Gabriella
A ménutánpótlást a Prix de l’Arc de Triomphe-ot (és még három másik francia Group 1-et) nyert Waldgeist képviseli, aki Galileótól és a Monsun apaságú Waldlerchetől született. A fedeztetési díja szintén 10 ezer euró (3,9 millió forint).
Mellette még tavaly állították fel New Bay gyors fiát, Bayside Boyt is, aki Ascotban mérföldre nyert Group 1-et, és több helyezést is szerzett ezen a szinten. A fedeztetése 15 ezer euróba (5,9 millió forintba) kerül.
A méneslátogatás az előtréing-pályán fejeződött be, ahol homok és kisebb mennyiségű anyag 20 cm vastag keverékéből készült a különböző hosszúságú pályák futófelülete. A pályák és a korlátok természetesen tökéletesen karbantartva és gondozva várják a csikókat. Ilyenkor lovasként nem lehet nem arra gondolni, hogy mennyire jó lenne Alagon hasonló körülmények között tréningezni a lovakat.