0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 7.

Vadonatúj pickup a láthatáron

Új, mezőgazdasági célokra szánt pickup érkezik Nagy-Britanniából, a még kevesek által ismert Ineos autógyárból. Vajon ki fogja ütni a nyeregből a Land Rover Defendert?

Azok szerint, akik már közelebbről is szemügyre vették a Ineos Pickup Quartermastert, emlékeztet a Land Rover Defenderre. A Land Rover Defendert 1948 és 2016 között több mint kétmillió példányban gyártották és vált sok farmer, erdőtulajdonos és terepjáró-rajongó kedvencévé. Így az autótörténelem egyik klasszikus darabjává nőtte ki magát.

Az Ineos Automotive Limited az Ineos brit vegyipari óriás leányvállalata, amelyet 2016-ban alapítottak azzal a vízióval, hogy „világszerte a legtisztább 4×4-es járművet építsék meg a felfedezők, a farmerek és a terepjárók szerelmesei számára ” – mondta Jim Ratcliffe, az Ineos vezérigazgatója.

Az Ineos Pickup Quartermaster hivatalos bemutatója és értékesítésének kezdete 2023 júliusában volt, a sorozatgyártás pedig novemberben kezdődött. Az Ineos megvásárolta a franciaországi Hambachban található korábbi Mercedes-Benz Smart gyárat, és mostantól ott gyártja a Grenadier Station Wagon terepjárót és a Quartermaster pickupot.

Mivel az Ineos Automotive Limited egy viszonylag új járműgyártó vállalat, a már befutott autógyártók szakértelmére támaszkodik. Az Ineos a BMW-től szerzi be motorjait. A 3 literes lökettérfogatú hathengeres motorok dízelként 249 lóerőt, benzinmotorként pedig 286 lóerőt biztosítanak.

A pickup 5 személyes, platóján egy euro raklap szállítható. Mivel a pótkereket a platón helyezték el, az értékes rakodófelület egy kis része elvész. A hasonló modelleknél, például a japán pickupok esetében a pótkereket a rakfelület alatt szállítják. Az Ineos Grenadier Quartermasteren azonban a kipufogórendszer miatt itt nincs hely.

A rakfelület 1,564 m széles és 1,619 m hosszú, a rakodótér a hátsó ajtó kinyitásával még tovább növelhető. A gyártó szerint a hátsó ajtó akár 225 kg-mal is terhelhető. A megengedett össztömeg 3,5 tonna. A saját tömeg a motorváltozattól függően változik, míg a lehetséges hasznos teher 760 és 835 kg között van.

A felszereltséget illetően a vásárlók a Trailmaster és a Fieldmaster kiadások közül választhatnak. Nincs hatással az árra, hogy dízel- vagy benzinmotorral szerelik-e fel. A lista szerint az Ineos pickup 81 890 euróba kerül, az opcionális extrákkal együtt.

Ami a műszaki adatokat illeti, a benzinmotor 3,0 literes (210 kW), míg a dízelmotor: 3,0 literes (183 kW). Az autó hossza 5,44 m, szélessége 1, 943 m, magassága 2 ,019 m,  saját tömege 2,665 és 2,740 kg között mozog, a tengelytáv 3, 227 m, a váltója pedig 8 fokozatú automata.

Ez is érdekelheti:

A traktoreladások 40%-kal csökkentek 2023-ban

Fából vaskarikát? Nem, szemüvegkeretet!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/agrarheute.com

Magazin ajánló: