A vizsgálatok szerint a tyúkok taréjának, füllebenyének és áll-lebenyének a színe meg tud változni, ami felfokozott érzelmi állapotnak az eredménye.
A kutatók sussex tyúkok viselkedését vették videóra, a felvételeket pedig mesterséges intelligencia segítségével elemezték. A tyúkoknak természetesen előforduló és mesterségesen előidézett helyzetekkel kellett meg küzdeniük, és az ezekre adott reakciójukat vizsgálták.

Ezek alapján a nyugodt tyúkok kevésbé pirultak el, mint amelyeket erős érzelmi inger érte. Azt is megfigyelték, hogy az emberhez szokott példányok kevésbé pirulnak el az ember jelenlétében, mint azok, amelyeknek ez még új élmény – valószínűleg számukra ezek a találkozások több stresszel járnak.
Az öntudat valamilyen formájával rendelkeznek, képesek következtetéseket hozni és egymástól tanulni, sőt, még empatikusak is.