0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 4.

10.500 palántával támogatja a rászoruló családokat a MATE 

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – az elmúlt évekhez hasonlóan – az idei esztendőben is zöldségpalántákat adományozott a Katolikus Karitásznak.

A 10.500 cukkini-, paprika-, paradicsom-, uborka- és zellerpalánta további nevelése tizenegy egyházmegyében 600 rászoruló család hosszú távú élelmezésében nyújt majd segítséget. 

palántaadomány
Fotó: MATE

A paradicsom- és paprikapalántákat márciusban ültették el, míg az uborka, zeller és cukkini vetésére áprilisban került sor a MATE Dísznövénytermesztési és Zöldfelület-gazdálkodási Kutatócsoportjának budapesti telephelyén, a Budatétényi Rózsakertben. A szakértő kezek a nevelési idő alatt folyamatos öntözést, megfelelő tápoldatot és a hideg éjjeleken fűtést is biztosítottak a cseperedő palánták számára.

Az állandó felügyelettel és gondoskodással nevelt növények fejlődését az egyetemi dolgozókon kívül a MATE kertészmérnöki képzésében részt vevő hallgatói is lelkiismeretesen figyelemmel kísérték, több mint 600 munkaórán keresztül.

Az idei évben az adományozott palánták között 500 darab zellerpalánta is helyet kapott, színesítve ezzel a zöldségadományok sorát.

„Különösen jó érzés, hogy a MATE és Katolikus Karitász között ennyire gyümölcsöző a palántaadományozási program, hiszen évről évre egyre többféle nemesített, minősített magyar fajtát adományozhatunk a nehéz sorsú családok számára.

A zöldségpalánták ráadásul évtizedek óta bizonyítanak a hazai és nemzetközi kertészeti termelésben is.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem számára a magas szintű, versenyképes oktatás megvalósítása mellett kiemelt terület a társadalmi felelősségvállalás is, amelyhez ez az esemény kiválóan kapcsolódik. Bízunk benne, hogy évről évre egyre több rászoruló család tud részesülni a zöldségpalántákból, biztosítva ezzel az egészséges táplálkozás alapjait, ráadásul a palánták további nevelésével anyagi nehézségeik is csökkenhetnek” – mondta az átadás alkalmával Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

Gyuricza Csaba
Fotó: MATE

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója az esemény kapcsán hangsúlyozta: „Köszönjük, hogy az évek óta tartó kapcsolat folytatódik és ennek eredményeképp sok családot tudtunk bevonni a programba. Idén a felzárkózó települések még nagyobb arányban részesülnek ebből a támogatásból, mert a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemnek köszönhetően időben felvettük velük a kapcsolatot és így megfelelő módon fel tudtak készülni a palánták fogadására.”

Écsy Gábor
Fotó: MATE

A Katolikus Karitász munkatársai Budapest, Esztergom, Győr, Hajdúdorog, Kalocsa, Kaposvár, Miskolc, Pannonhalma, Pécs, Szeged, Vác, Veszprém városaiban és környékén, valamint a felzárkózó településeken

összesen 600 rászoruló család számára juttatják el a palántákat a napokban.
palántaadomány
Fotó: MATE
Forrás: MATE közlemény

Magazin ajánló: