Egyre gyakrabban száradnak ki, ami felkészületlenül éri élővilágukat. A Hydrobiologia című folyóiratban publikált első eredmények szerint a kiszáradás miatt a fajok és az egyedek száma csökken, ám az első, rövid idejű kiszáradások után megnő azon fajok aránya a közösségben, amelyek helyben ki tudják várni a víz visszatérését. patakot
Régebben inkább csak a mediterráneumban fordult elő a vízi ökoszisztémák ideiglenes kiszáradása, néhány éve azonban sok magyarországi, korábban állandó természetes víz esetében is megfigyelhető.
Ha a kiszáradások hossza és gyakorisága is növekszik, akkor hosszú távon csak a szárazságnak ellenálló fajok lesznek képesek fennmaradni vizeinkben.
E jelenséget vizsgálták a HUN-REN ÖK kutatói a Mecsekben. A hegység déli elhelyezkedése miatt közelebb van a mediterráneumhoz, így elsőként itt volt megfigyelhető az állandó vizű patakok ideiglenes kiszáradása. Az ökológusok már négy éve rendszeresen vizsgálják, hogy az időszakossá vált vízfolyásokban élő, szabad szemmel is látható gerinctelen állatok (például szitakötők, poloskák, kérészek, csigák, kagylók, piócák) miként reagálnak arra, hogy átmenetileg eltűnik a számukra éltető közeg.
– fejtette ki Boda Pál kutatásvezető, a HUN-REN ÖK tudományos főmunkatársa. Az egyes fajok különböző funkciót tölthetnek be a közösségben. Azonos funkciót jelent, ha különböző fajok ugyanúgy táplálkoznak, ugyanolyan méretűek, és ugyanolyan körülményeket kedvelnek. A kutatók tehát azt vizsgálták, hogy a közösség e funkciói hogyan változnak a kiszáradás hatására.