0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 18.

Virágot számlál és termést becsül az MI – méghozzá pontosan

Három nemzeti kutatói egyesítették tudásukat, és létrehoztak egy olyan mesterséges intelligenciát (MI), mely nagy segítség lehet a gazdálkodóknak.

Chilei, spanyol és angol kutatók fejlesztették ki azt az algoritmust, mely akár egy okostelefonos kép segítségével is képes megbecsülni a gyümölcsfákon lévő virágok számát. Ez alapján a rendszer pedig még a betakarítás előtt megbecsüli a várható termés mennyiségét, írja a The Next Web. A pontossága is lenyűgöző: míg

a számlálását végző emberek 50-70 százalékos pontossággal találták el, mennyi virág van a fákon, addig az MI esetében ez 90 százalékos volt.

Erre az a magyarázat, hogy a mesterséges intelligencia képes felismerni a virágokat formájuk, mintázatuk és színük alapján még akkor is, ha azok összeérnek vagy takarásban vannak.

virág virágzás MI technológia
Illusztráció
Fotó: Iryna Bakurskaya, Pixabay

A mostani kutatás során őszibarackon tesztelték a rendszert, és ősszel kiderül, mennyire pontosan becsülte meg a terméshozamot. Ha sikeres lesz a kísérlet, akkor más gyümölcsösökben is hasznos lehet az MI: alma-, körte- és cseresznyeültetvényekben is beválhat.

A termésbecslésen túl a víz- és tápanyaggazdálkodás optimalizálásban is szerepet játszhat a mesterséges intelligencia. Képes lehet megmondani, mely területeken várható a legjobb termés, így a termelők oda koncentrálhatják az erőforrásokat. Ezzel

növelhető a megtermelt gyümölcs minősége és mennyisége is amellett, hogy csökken a környezeti terhelés.

A mezőgazdaság az egyik legrégebbi ágazat, és a legkevésbé hatékony is. A gazdálkodók azonban egyre több új technológiát vetnek be a precíziós gazdálkodás elősegítéséhez: MI, drónok, robotok, önjáró gépek. Ezzel nem csak a munkájuk válik könnyebbé, de hatékonyabb a termelés, és a környezeti terhelés is csökken.

Forrás: The Next Web

Magazin ajánló: