Az élethez nincs kézikönyvünk. A természet működéséről sincs egy átfogó lexikon, amit bármikor felcsaphatnánk, amikor szembesülünk egy kérdéssel. Nyúlfarknyi köteteink vannak, de többnyire még azokból is hiányzik néhány oldal…

A természet szereti az egyensúlyt

Testünk a természet része. Ezért ahhoz, hogy megfelelően működjön, egyensúlyt fenntartó programokat helyeztek belénk, például homeosztázist. Vannak olyan intézkedések, amelyeknek az a céljuk, hogy biztosítsák a gördülékeny működést, a rend fennmaradását.

Mivel mindent tudott az életről, a természet kialakította főbb szabályszerűségeit, aztán beállt egyfajta rend. Szinte korlátlan szabadságot adott teremtményeinek, hagyta a gyermekeit játszani, élni, szaporodni. Engedte, hogy kipróbálják magukat, fitogtassák az erejüket, tudásukat. Úgy viselkedett, mint egy bölcs és türelmes anya, aki teret és időt biztosít a tapasztalatok megszerzéséhez, és csak akkor lép közbe, amikor valami veszély fenyeget. Minden faj elfogadta a szabályokat. De van itt egy hálátlan és tiszteletlen genus (Homo), amelynek sok tagja jellemzően csak magára gondol, ellenkezik, lázadozik. És nem átallotta többször is „anyja” fejéhez vágni, hogy nem tudja, mit csinál. Pontosabban, hogy amit csinál, az nem jó. Számára nem jó…

A természet nem bánik kesztyűs kézzel teremtményeivel

Ahonnan az ember saját biztonsága érdekében eltávolította a ragadozókat, ott elszaporodtak a zsákmányállatok, és gondokat okoznak. Nemcsak a természet mérlegének nyelve billent ki még jobban, de a sok növényevő gyakran az emberek számára is károkat okoz.

Amikor kipusztítunk egy fajt, a saját sírunkat ássuk meg vele

A természet képes volt szabályozni az egyedszámot, míg az emberszabásúak bele nem kotnyeleskedtek a dolgába.