A Vidékfejlesztési Program keretei között több mint 1200 öntözési projekt részesült támogatásban, összesen 176,5 milliárd forint összegben. A támogatási lehetőségek folytatódnak, melyek a KAP Stratégiai Terv keretei között is elérhetők lesznek.
A Vidékfejlesztési Programban hosszú éveken át volt elérhető „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” elnevezésű kiírás. A felhívás átfogó jelleggel biztosított fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez.
Csak az elmúlt hetekben több mint 76 milliárd forint értékben születtek öntözésfejlesztési projekteket támogató döntések – tette hozzá. Míg 2018-ban a felhívással még csak 240 vízgazdálkodási pályázat szerepelt eredményesen 8,6 milliárd forint értékben, addig 2024. június 30-ig már 1212 öntözési projekt rendelkezik támogatói okirattal, valósult meg vagy áll megvalósítás alatt, 176,5 milliárd forint összegben. A Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően számos létesítmény korszerűsödött, és 32 ezer hektáron valósulhat meg új öntözési fejlesztés a régiekhez képest.
Öntözési közösségek
Nagy István kitért arra is, hogy a mezőgazdasági termelésben kiemelt szerepe van a gazdák közötti együttműködésnek, és így van ez az öntözéses gazdálkodásban is. A VP-nek köszönhetően lehetőség nyílt az öntözési közösségek együttműködésének támogatására is. A sikeresen pályázó projektek maximum 250 ezer eurónak megfelelő forint összegű támogatásban részesülhettek úgy, hogy a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 90 százaléka lehetett. A felhívás alapján a meglévő, közös érdekeltségű öntözőtelepek üzemeltetésére, fenntartására, illetve új öntözési beruházások előkészítésére lehetett pályázni. A felhívás megjelenése óta az eddig meghozott döntések eredményeként már 144 öntözési közösség részesült 10,65 milliárd forint támogatásban – emelte ki a miniszter. Hangsúlyozta, az Agrárminisztérium – ahogy eddig, úgy a jövőben is – prioritásként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését. A támogatási lehetőségek folytatódnak, melyek a KAP Stratégiai Terv keretei között is elérhetők lesznek.
Hazánk mezőgazdasági termelésének megerősítése szempontjából kulcsfontosságú, hogy minél több öntözésfejlesztéssel kapcsolatos beruházás valósuljon meg. Célunk az, hogy 2030-ra az öntözött területek nagysága megközelítse a 350 ezer hektárt – húzta alá az agrártárca vezetője.