0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 6.

Kővári Krizantém: termesztési trendek és kihívások az idény előtt

Kővári Andrást kérdeztük a termesztési területek, a fajtaösszetétel alakulásáról, és a Kővári Krizantém Kft. ügyvezetője azt is összefoglalta, milyen kihívásokkal kell szembenézniük a termesztőknek.

A tavalyi sikeres őszi idényt követően annak jártunk utána, mit ígér az idei év krizantém szempontjából.

A főként krizantém-szaporítóanyagot nevelő és értékesítő cég vezetőjének jó rálátása van a hazai termesztésre. Kővári András úgy véli a dugványforgalom alapján, hogy az energiaválság és a hullámzó árak miatt a hazai kertészek már nem termesztenek egész évben csokros krizantémot.

A külföldről behozott olcsó virágok lenyomják az árakat, és azzal csak a május 1-jétől augusztus 1-jéig tartó időszakban tudnak versenyezni a magyar ter­mesztők, amikor nem kell világítani a krizantémra.

Ebből adódóan hazánk csokros krizantémból 95%-ban importra szorul, a maradék 5%-ot pedig 15-20 kertész termeszti.

Nagy fejek, pókvirágok, pomponok

A hagyományos nagy virágú fehér, sárga, bronz, vagy lila szirmú krizantém területe évről évre csökken, az idős kertészek abbahagyják a termesztését, a fiatalok pedig már nem foglalkoznak vele, mert sok kézi munkát igényel (sötétítés, bimbózás, három-négynaponta permetezés). A virágzást nagyon pontosan kell időzíteni, mert ezt a típust csak a halottak napja előtti utolsó héten lehet eladni. Ha októberben sokat süt a nap, kinyílnak a virágok, ám borús időben kiegészítő fűtésre van szükség. Ha pedig nagyon enyhe az időjárás, már október közepére, Teréz-napra kinyílnak, amikor még nincs rájuk kereslet, hangsúlyozta a szakember a krizantémtermesztés nehézségeit.

A nagy virágú fajtákból az utóbbi öt évben nem hoztunk be, a hazai ter­mesztés fedezte az igényeket.

Ebben az is közrejátszott, hogy a kereslet csökken a nagy virágokra, mert változnak a szokások, urnás temetésnél nem fér el egy nagy csokor, a messze lakó fiatalok pedig nem látogatják a sírokat, vagy ha fel is keresik a temetőket, a csokros fajtákat részesítik előnyben, amiből egy szál is jól mutat. Hazánkban jók a körülmények ehhez a kultúrához, mert nem kell világítani, fűteni is csak kivételes esetben, nincs szükség korszerű üvegházra és jól időzíthető a virágzás. Az első osztályú nagy virágú fehér és elenyésző arányú sárga virágokat három lajosmizsei szamócatermesztő neveli vetésforgó- szerűen, váltott kultúrában. Főként a Magnum és a Palisade fajtákat termesztik, és 95%-ban első osztályú vagy prémium virágokat szállítanak a Flora Hungaria virágpiacra, évente 150-200 ezer szálat. Ilyen minőségre csak ellenőrzött szaporítóanyagból kiindulva lehet számítani, ez a mennyiség nagy biztonsággal értékesíthető, és ennél többre nincs is igény.

A másodosztályú virágokat helyi piacokon értékesítik a kisebb termelők.
krizantém
Alibaba piaci értékesítésre készen

A pókvirágú krizantém népszerű a kertészek között, pedig nehezebb a termesztése, mert melegigényesebb. Vészfűtő berendezéssel is mindenképpen rendelkezni kell, mert ha éjszaka 6 °C, nappal pedig 25 °C a hőmérséklet, a különbség miatt kiül a pára a növényekre. A vékony pókszirmok könnyen megrohadnak, csak szárító fűtéssel lehet őket megvédeni. A pókvirágúak mennyisége csak minimális mértékben csökkent tavaly óta, mert van olyan termesztő, aki felhagy vele, de jönnek újak, akik megpróbálják. A legnépszerűbb fajták az Anastasia család tagjai.

A pompon vagy labda virágú krizantémok közül legtöbben a Boris Becker fajtát termesztik.

Szeptembertől elérhetők a Flora Hungaria nagybani virágpiacon, mert van három kertész, akik nagy mennyiségben termelik a középnagy és pókvirágú krizantémot is, évente összesen 600 ezer szálat értékesítenek.
Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: