0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Céljuk, hogy ne csak karácsonykor vásároljunk tűlevelűeket

A holland Edens Plants & Creations hamarosan nyílt nap keretein belül mutatja be újdonságait, melyek teraszokon alkalmazható fajták lesznek – reményeik szerint minél népszerűbbek.

Az 1972-ben alapított holland Edens Plants & Creations (korábban Hoekert) faiskolában kezdetben csarabokat (Calluna), mostanra pedig egyre nagyobb mennyiségben tűlevelűeket is termesztenek, összesen 2 hektár üvegházban és 8 hektár szabadföldön.

tűlevelű

Jellemzően a tőzsdén keresztül értékesítik a kész terméket, az árujuk a legtöbb nagykereskedő és kertészeti áruda kínálatában megtalálható. Ezen kívül termelőknek is adnak el szaporítóanyagot, köztük a nemesítési munkájuk során született saját védett fajtáikat is. A Calluna Beauty Ladies az egyik népszerű fajtájuk.

A családi vállalkozást már a harmadik nemzedék vezeti. Leginkább a nemesítési irányt erősítik, de nagy hangsúlyt fektetnek az automatizálásra is.

Válogatósor mellett dolgoznak, januártól pedig egy újabb beruházásnak köszönhetően vágórobotot helyeznek majd üzembe. A jövőben a tűlevelűekre szeretnének jobban fókuszálni. Új tűlevelű fajták nemesítését tervezik. Szerintük a típus és a forma teszi leginkább jellegzetessé ezeket a növényeket. A tűlevelűek piaca leginkább karácsony környékén nagy, új nemesítési irányukkal ezen szeretnének kicsit változtatni. Céljuk, hogy tavasszal, illetve ősszel teraszokon vagy balkonokon alkalmazható fajtákat mutathassanak be. Augusztus 19–20-án nyílt napot tartanak, ahol ezekkel az újdonságokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Forrás: Kertészet és Szőlészet/floraldaily.com

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: