A mögöttünk álló bő egy hétben nagyrészt száraz, forró időjárás volt a jellemző, csak hazánk északnyugati felén fordult elő igen kevés helyen egy-egy gyenge zápor, zivatar. Az elmúlt harminc nap csapadékösszege az Alföld és a Dunántúl délkeleti területének jelentős részén mindössze 2 és 15 mm között alakult, de helyenként ennyi sem esett. 20-60 mm közötti mennyiség főként az északi, északnyugati tájakon hullott, de még ez is jóval kevesebb, mint a sokéves átlag. A kilencven napos csapadékmennyiség is országszerte jelentős, többfelé 100 mm-t meghaladó hiányt mutat az átlaghoz képest. Az aszály mértéke tovább fokozódott, mostanra hazánk túlnyomó részén nagyfokú vagy súlyos aszály figyelhető meg.
A talaj felszín közeli része az ország keleti, délkeleti kétharmadán rendkívül száraz, poros, csak a múlt hét első felében kiadósabb záporok által érintett tájakon tartalmaz némi nedvességet. A középső és mélyebb talajréteg azonban országszerte kritikusan száraz.
A szárazság hatásait az ilyenkor szokásosnál 6-9 fokkal melegebb időjárás súlyosbította. alakult. Az egyre hosszabbodó éjszakákon a hét első felében jellemzően 13-18 fok közé hűlt a levegő, napközben azonban 33-35 fokot mérhettünk.
A napraforgó és a kukorica állományok teljesen beérettek, elszáradtak, betakarításuk folyamatban van.
Az előttünk álló napokban változás kezdődik időjárásunkban, véget ér a nyár utolsó hőhulláma, és előbb a Dunántúlon, majd a keleti országrészben is enyhül az aszály.
Pénteken már a hajnali óráktól kezdődően egyre többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok hazánk délnyugati harmadán. Szombaton és vasárnap csak kevés helyen várható csapadék, majd hétfőn főként a Dunántúlon, kedden pedig keleten, északkeleten lehet többfelé esőre, záporra, helyenként zivatarra számítani. Összességében a Dunántúlon várható a nagyobb mennyiség, arrafelé 20-40 mm-t mérhetünk az előttünk álló egy hétben, míg keleten 5-15 mm valószínű. A meleg mérséklődik, a hét második felében és jövő hétfőn a legmagasabb hőmérséklet 27-33 fok között alakul, a kánikula az Alföld területére szorul vissza. Keddtől országszerte 30 fok alatt maradnak a csúcsértékek. Az éjszakai lehűlés mértéke nem változik számottevően.