A szőlő alanyfajtát a MATE Georgikon Campus cserszegtomaji Szőlészeti-Borászati Kísérleti Telepén megrendezett Szőlészeti-Borászati szakmai nap keretén belül mutatták be.
Dr. Szabó Péter egyetemi adjunktus, a Georgikon Campus főigazgató-helyettese bemutatta a nemesítő műhely alanynemesítési előzményeit, miszerint a Georgikonon már az 1800-as évek végétől foglalkoztak az alany- és filoxéra kérdéssel, Deininger Imre vezetésével. Kiemelte Dr. Bakonyi Károly munkáját, akinek nevéhez a Georgikon 28-as alanyfajta állami elismerése kötődik.
Az új, Georgikon 10EE fajtát Dr. Kocsis László nemesítette 2004-től, a Georgikon 28 x Börner keresztezésével, 2019-ben került bejelentésre a NÉBIH felé, s 2023-ban kapta meg az állami elismerést.
Lombozata a gombabetegségeknek ellenálló, a szőlőgyökértetű levéllakó alakjainak száma elenyésző számban fordul elő, gyökérlakó alakjával szemben teljesen ellenálló. Szárazság- és mésztűrése kiemelkedő, melyet ültetvényben a ráoltott Olasz rizlinggel kölcsönhatásban is igazolt. A fajta kapcsán kiemelendő a kiváló adaptációs képesség és a kompatibilitás.
Szabó Péter kiemelte, hogy a MATE Szőlészeti-Borászati Intézet Kecskeméti Kutatóállomásán jelenleg a fajta patogénmentesítése fejeződik be. A vírustesztelt növényi anyagot a jövőben szeretnék felszaporítani, azt követően pedig prebázis törzsültetvényt létesíteni.