Az „Új módszertanon alapuló vakcinagyártásra optimalizált embrionált tyúktojások (VacOvo) előállítása speciális genetikai hátterű tenyészállományokkal” című projekttel nyert támogatást a Bábolna Tetra Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem. Az együttműködés során az egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának mosonmagyaróvári 500 hektáros tangazdasága is fontos szerepet kap.
A Bábolna Tetra Kft. évtizedek óta foglalkozik embrionált tojással, és ugyanennyi ideje kutatja a visszajelzések alapján, min áll vagy bukik annak sikere.
Búza György, a Bábolna Tetra Kft. elnöke hangsúlyozta, nem ez az első alkalom, hogy a cég a Széchenyi István Egyetemmel folytat munkát az innováció jegyében. Korábban már 3 sikeres projektet is véghez vittek, most pedig abban bíznak,
Ez nem más, mint az embriótojás alapú vakcinagyártás. A szakember szerint a Covid-19 járvány kitörése a védekezésre terelte az emberiség figyelmét, a vakcina nemzetstratégiai kérdéssé vált, nem csak a humánegészségügyben.
Orbán Attila, a Bábolna Tetra Kft. tenyésztési igazgatója, az együttműködés projektmenedzsere az „Új módszertanon alapuló vakcinagyártásra optimalizált embrionált tyúktojások (VacOvo) előállítása speciális genetikai hátterű tenyészállományokkal” projekt kapcsán úgy fogalmazott, „a címénél már csak a megvalósítása bonyolultabb”.
Mint elmondta, a 2024.07.01 – 2026.06.30 tartó futamidő alatt
A projekt megvalósítása során 2 új piacképes „termék” jön létre.
Dr. Tóth Tamás, a Széchenyi István Egyetem dékánja kiemelte az egyetem fejlett kutatási infrastruktúráját, külön megemlítette a létesítmény saját keltetőjét is. Hozzátette,
Dr. Tossenberger János, a projekt szakmai vezetője úgy fogalmazott, Bábolna a magyar agrárinnováció bölcsője – a baromfitenyésztésben mindenképp. A Széchenyi István Egyetem tanára előadásában megemlékezett a nagy elődökről is, többek között Burgert Róbert születésének 100. évfordulójáról.
Ez is érdekelheti:
Bábolnán a jövő! Innováció és hagyomány a 37. Bábolnai Gazdanapokon
Égből érkezik a segítség az agráriumnak