0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 3.

Ausztrál sikerek az INEOS FEI Négyesfogathajtó-világbajnokságon

Rekord dőlt Szilvásváradon, ugyanis Boyd Exell ausztrál hajtó sorozatban hetedszer nyerte meg a négyesfogathajtó-világbajnokságot.

Csapatban pedig a hollandok zsebelhették be az aranyat, megvédve címüket. Ez a 12. aranyérme a hollandoknak. A magyar csapat az ötödik helyen végzett, melynek tagjai: Dobrovitz József, Ifj. Dobrovitz József és Lázár Zoltán. A csapatban legsikeresebb magyar hajtó Dobrovitz József a 13. helyen végzett egyéniben.

Jubileumi megnyitó

A jubileumi világbajnokság megnyitója szerda este zajlott a szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban, amely a díjhajtás és az akadályhajtás versenyszámok otthona is volt. A nyitóünnepség kilencvenperces programja a Magyar Honvédség Budapest Helyőrségi Zenekarának fellépésével kezdődött, majd ezt követően nagy tapsvihar közepette két négyesfogaton érkeztek a Lipicai Lovasközpontba az 1984-es vb magyar indulói, akik közül az aranyérmes Juhász László előfutóként – azaz versenyen kívül – ezúttal is résztvevője lesz a világbajnokságnak. A korábbi hősök után a jelen versenyzői, 14 ország 43 hajtója – köztük kilenc magyar – sétált a küzdőtérre. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy a magyarok az elmúlt években bebizonyították, nagy tapasztalatuk van nemzetközi sportesemények sikeres megrendezésében, példaként a vizes világbajnokságokat és a tavalyi atlétikai világbajnokságot említette.

Boyd Exell fogathajtás szilvásvárad
Boyd Exell fogata
Fotó: Somogyvári Anett

„Ez az esemény megmutatja a magyar emberek és a kormány elkötelezettségét a fogatsport iránt. Magyarországnak nagy az öröksége fogathajtásban”. Szalay-Bobrovniczky arról is beszélt, hogy

a Szilvásváradon az Állami Ménesgazdaság és Lipicai Lovasközpont a fejlődés útjára lépett és a világ lovassportjának egyik elismert központjává vált, ennek köszönhetően rendezhetett negyven év után újra négyesfogathajtó-világbajnokságot.

Lázár Vilmos a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a következőképp fogalmazott: „Négy évtizeddel a felülmúlhatatlan hetedik négyesfogathajtó-világbajnokság után a patanyomok ismét Szilvásváradra vezettek. Fülöp herceg, a Nemzetközi Lovasszövetség korábbi nagytiszteletű elnöke, aki 1984-ben a brit csapat tagjaként itt, Szilvásváradon bronzérmet nyert, a következőket írta az emlékkönyvbe: a világ fogathajtásában Magyarország mindig úttörő szerepet vállalt. Mi ezzel a küldetéstudattal és felelősséggel készültünk, és kijelenthetem, hogy a megfeszített munkának köszönhetően minden rendelkezésre áll, hogy a verseny elkezdődjön”. Végezetül Joaquin Medina Garcia, a nemzetközi szövetség fogathajtó bizottságának spanyol elnöke köszöntötte a résztvevőket, akiknek emlékezetes és sportszerű küzdelmet kívánt. A megnyitó zárásaként a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály nyolc ló és lovas párosa, majd a Nemzeti Lovas Díszegység 17 lóval tartott bemutatót, aztán lovastorna és díjlovagló produkciót láthatott a publikum, amely záró jelenetként egyestől hatosig hat szilvásváradi fogatot csodálhatott meg.

Ifj. Dobrovitz József fogata
Ifj. Dobrovitz József fogata
Fotó: Somogyvári Anett

Meglepetésgyőzelem a díjhajtásban

Csütörtökön és pénteken zajlott a díjhajtás versenyszám, ahol meglepetésgyőzelem született, ugyanis az amerikai Chester Weber 31,06 ponttal megelőzte a díjhajtás koronázatlan királyának számító Boyd Exellt, aki 10 év után először 2,5 ponttal kikapott. Érdekesség, hogy 10 évvel ezelőtt szintén Weber előzte meg. A díjhajtás a lovak idomítottságáról, elengedettségéről, hajlékonyságáról, a négy ló együttes munkájáról, a jármódok szabályosságáról és a feladatok pontos végrehajtásáról szól. Weber gyönyörű hajtással. A harmadik helyezett Anna Sandmann lett, majdnem 9 hibapontos lemaradással.

A magyar csapat tagjai közül Lázár Zoltánnak sikerült a legjobban a díjhajtás, aki így a 12. helyen végzett. Dobrovitz József a 15. helyen, míg az ifjú Dobrovitz a 24. helyen végzett.

Hungaricum lovasgála

Péntek este a Hungaricum lovasgálával záródott a nap. Az ingyenes műsor a quadrigák versenyével kezdődött, ami megidézte a fogathajtás kezdetét. Ezt követően kilenc négyesfogat hajtott a küzdőtérre, majd a múlt, a jelen és a jövő folytonosságát jelképezve  a hajtók átadták a hajtószárakat a svédországi utánpótlás Európa-bajnokságon három érmet nyert versenyzőknek.

A közönség ezután ünnepelhette a négy évtizeddel ezelőtti hősöket, élükön Juhász Lászlóval, Bárdos Györggyel, Fülöp Sándorral, akiket méltó utódjuk, a százéves Magyar Lovassport Szövetség elnöke, a kettesfogathajtóként 12-szeres világbajnok Lázár Vilmos méltatott és díjazott.

Az igazi show pedig csak ezután kezdődött: a nézők három szédületes tempóban vágtázó puszta ötöst és egy puszta tízest is megcsodálhattak, majd a Nemzeti Lovas Díszegység 28 lóval szórakoztatta a közönséget. A műsor zárásaként lovaspóló bemutató, majd a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály nyolc lipicai lóval tartott díjlovas bemutatót, a végén pedig a magyar kocsizás története elevenedett meg az arénában.

Lázár Zoltán
Lázár Zoltán
Fotó: Somogyvári Anett
Forrás: MTI

Magazin ajánló: