A repülőgépes rókavakcinázás 2024. október 5-től veszi kezdetét Magyarország déli és keleti vármegyéiben.
Az immunizálás során kisrepülőgépek segítségével juttatják ki a mintegy 670.000 vakcinatartalmú csalétket az érintett több mint 27.000 km2-nyi területre. A művelet ezúttal sem érinti a lakott, sűrűn beépített övezeteket. A rókavakcinázás október 5-től kezdődik az ország déli és keleti vármegyéiben, amelyhez kapcsolódóan ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben. Az egyes területekre vonatkozó időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat értesíti a lakosságot. A külterületeken plakátokkal figyelmeztetik a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, továbbá az érintett települések vármegyei bontású listája a Nébih honlapján is megtalálható.
A veszettséget főként a vörös róka terjeszti, melynek hazai állománya nagyságrendileg hatvanezer egyed. A veszettség egyaránt veszélyes a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre is, emiatt a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott.
A betegség keleti szomszédainknál, Ukrajnában és Romániában máig rendszeresen előfordul. Két éve Magyarországon is megváltozott a veszettség helyzete: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, az ukrán és a román határ közelében 2022-ben és 2023-ban összesen 20, idén augusztus 31-ig pedig 16 veszettségesetet állapítottak meg a szakemberek. A betegség behurcolása vélhetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna és Románia felőli mozgása által következett be.
Az imént felsoroltak megerősítik, hogy indokolt a hazai állategészségügyi védekező intézkedések fenntartása, mint például a vadon élő rókák vakcinázása, az ebek kötelező vakcinázása és a veszettséggyanús esetek jelentése az állategészségügyi hatóság felé.
Az idegrendszeri tüneteket mutató, elhullott háziállatok, valamint az elhullottan talált vadállatok esetében az állategészségügyi hatóság gondoskodik a mintavételről.
A témában figyelmükbe ajánljuk a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját, amelyen többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is olvashatnak.