A háromnapos, szakmai eszmecserékkel és tanulmányutakkal színesített kétévente megrendezésre kerülő vándorgyűlés megnyitóján a MATE rektora kitért arra is, hogy a talaj és annak tudományos vizsgálata rendkívül fontos feladat.
– húzta alá. Beszédében két feladatot is megfogalmazott a terület szakembereinek. Rendkívül fontosnak tarja az oktatást abban az értelemben is, hogy egyre szélesebb társadalmi körben terjedjenek a legújabb ismeretek. A másik a szakpolitika támogatása, ami kapcsán megjegyezte, hogy a különböző társaságoknak, egyetemeknek, kutatóhelyeknek szakmai támogatással kell segíteniük a döntéshozókat, ami egyúttal a folyamatosan változó feltételekhez is gyors alkalmazkodást biztosít.
Dr. Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében méltatta a vándorgyűlés és a talajtan fontosságát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a talajtan olyan kivételes és ritka tudományterület, amivel Európai Uniós szinten is kiemelten foglalkoznak, ami remek lehetőséget biztosít arra, hogy nemzetközi szinten fejlődhessen a terület tudománydiplomáciája. A helyettes államtitkár kiemelte, a korábbi támogatási rendszerekkel ellentétben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervében megfogalmazott célok közt a vízvédelem mellett kiemelt figyelmet kap a talaj is.
Juhász Anikó felhívta a figyelmet arra, hogy a termelők négy természeti erőforrással gazdálkodnak, ezek a víz, a levegő, a biodiverzitás és a talaj. Ebből az első háromnak már van Európai Uniós szabályozása, a talajnak most készül. Hazánk uniós elnöksége alatt kiemelt prioritás, hogy a Kelet-Közép-Európai régió 11 tagállama közösen kapjon egy regionális kutatási alapot, és ebben a négy tématerület közül az egyik a talaj legyen. Nagy lehetőség lenne ez a hazai talajtani szakembereknek, hogy célzott források segítségével K+F tevékenységet végezzenek – húzta alá.