A 2024 áprilisában megjelent kiírásra 509 pályázat érkezett, az igény a rendelkezésre álló keretösszeg mintegy háromszorosát tette ki. A pályázati felhívásban eredetileg 445 millió forint állt rendelkezésre, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel az Agrárminisztérium 238 millió forint plusz forrást biztosított a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésére, népszerűsítésére. Mindennek eredményeként összesen 271 nyertes pályázó 683 millió forint támogatásban részesül az idén.

A pályázattal olyan rendezvények megszervezésére, elektronikus kiadványok, honlapok, fényképsorozatok, filmek elkészítésére nyílik lehetőség, amelyek – a hungarikumok és a kiemelkedő nemzeti értékek mellett – a helyi (települési, vármegyei) nemzeti értékeket hivatottak népszerűsíteni. Lehetőség nyílik továbbá a helységre jellemző jelképeknek a településkép arculatába való beillesztésére, azok láthatóvá tételére is: egységes utcajelző táblák, házszámok, postaládák megtervezésére és kivitelezésére. A rendezvények esetében előnyben részesültek azok a pályázatok, amelyekben szerepelt az értéktárban szereplő hagyományok, népszokások (regölés, farsang, pünkösdi királyválasztás) bemutatása.
A harmadik célterület keretében a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának, valamint népi kézműves értékeink népszerűsítésére nyílik lehetőség, fontos kitétel volt a kézzel készített csipke felhasználása, valamint kizárólag férfiaknak szóló öltözet, valamint azokhoz kapcsolódó kiegészítők megtervezése és elkészítése is.
Az értékgyűjtésnek köszönhetően immár 92 hungarikumot, 154 kiemelkedő nemzeti értéket, mintegy 12.000 települési értéket tartunk nyilván. A döntési lista ezen, valamint ezen a weboldalon érhető el.
Ez is érdekelheti:
Már véleményezhető az „Ökológiai gazdálkodás támogatása” című felhívás