Az első héten várhatóan több mint 100 ezer termelő részére érkezik támogatás – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A magyar kormány mindig a gazdálkodók mellett áll, és tisztában van a terület- és állatalapú támogatásoknak a gazdaságok működtetésében betöltött kiemelkedő szerepével. Emiatt az idei évben is megteremtettük a 2024. évi egységes kérelmekhez kapcsolódó, emelt összegű közvetlen támogatások előleg- és részfizetésének feltételeit, így
Ezeken a jogcímeken az érintettek összesen mintegy 261 milliárd forintban részesülhetnek a tervek szerint. Az első héten várhatóan több mint 100 ezer gazdálkodó részére érkezhet meg az alaptámogatáshoz kapcsolódó előleg. A mezőgazdasági termelők pénzügyi likviditásának biztosítása az elmúlt évek hektikus klimatikus és piaci környezete miatt kulcsfontosságú – tette hozzá.
A miniszter ismertette, hogy
Novembertől a többi termeléshez kötött támogatás és a fiatal mezőgazdasági termelők támogatása kapcsán is készül előlegfizetésre a Magyar Államkincstár.
A közvetlen támogatások mellett novembertől megindul az Agrár-környezetgazdálkodási és az Ökológiai gazdálkodás támogatásokhoz kapcsolódó előlegfizetés is, a tervek szerint összesen 60 milliárd forint értékben. Így összesen december közepéig több mint 321 milliárd forint támogatást folyósíthat az államkincstár a gazdálkodóknak – húzta alá az agrártárca vezetője.
Nagy István kiemelte,
Összesen 44 közvetlen támogatási, illetve vidékfejlesztési jogcím tekintetében volt lehetőségük forrást igényelni, vagy adatszolgáltatást teljesíteni.
