
Freund Tamás, az MTA elnöke köszöntőjében kiemelte: „Széchenyi Fáy által is hangoztatott gondolata, hogy a nemzeti önállóság, a népesség jóléte és az ország fejlődése elválaszthatatlanul összefonódik a magyar nyelv művelésével és a magyar tudományossággal. Ehhez rögtön hozzá is tehetjük: mindezek csak az érkező fiatal nemzedékek jövőtudatos gondolkodásának, pénzügyi kompetenciáinak és gazdasági ismereteinek fejlesztésével tarthatók fenn, ültethetők át a mindennapi életbe, válhatnak közkinccsé.”
Magyarország minden régiójából, de a határon túlról is pályáztak pedagógusok, oktatási szakemberek és intézmények is.
„A díj népszerűségét, szükségességét és presztízsét is jól jellemzi, hogy idén is kimagasló számú, közel 270 nevezés érkezett kiírásunkra a legkülönbözőbb témákban, felölelve a humán- és reáltárgyak teljes palettáját, a művészeti nevelést, a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását, valamint a pedagógusok fejlesztését. Nagyszámban érkeztek olyan pályázatok is, amelyek szociális kompetenciákat és érzelmi intelligenciát fejlesztő programokat mutatnak be” – mondta Csejtei Ildikó, az OTP Fáy Alapítvány ügyvezetője.

Az Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman, Csányi Péter, az OTP Bank digitális területért felelős vezérigazgató-helyettese, Csejtei Ildikó, az Alapítvány ügyvezetője, Érdi Péter számítógépes agykutató, valamint Polgár Judit, minden idők legjobb sakkozónője alkotta zsűri döntése alapján arany fokozatot nyert az Igazgyöngy Alapítvány szociális kompetenciákat fejlesztő felzárkóztató programja, a matematikát népszerűsítő Medve Matek Program, valamint a BuildUp térgeometriai oktatóplatform, amely egyben a Nagydíjat is elnyerte.

Ezüst fokozattal díjazta a zsűri a Jobb Veled a Világ Alapítvány érzelmi fejlődést segítő Boldogságóra Programját, valamint egy digitális platformot, amely vakok és gyengénlátók számára a vizuális művészeteket hang alapon teszi érzékelhetővé, és a Fifikás fizikás társasjátékot és mobiltelefonos alkalmazást. Bronzdíjat kapott a Színes lépcsők – érzelmi intelligenciát fejlesztő digitális tananyag, az atom felépítésének megértését segítő Atomos(z) módszer, továbbá egy design-gondolkodást alkalmazó irodalomoktatási program. Különdíjban részesítette a zsűri a Palladion Egyesület ókori kultúra és művészetek befogadását segítő innovációját.
A nyertes pályázatok rövid bemutatása
- Általános iskola alsó tagozat kategória
Arany fokozat: Az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola (Igazgyöngy Alapítvány) által kifejlesztett program hátrányos helyzetű gyerekek szociális kompetenciáit fejleszti a művészet eszközeivel.
Ezüst fokozat: A Jobb Veled a Világ Alapítvány „Boldogságóra Integrált Programja” a gyerekek társas, érzelmi fejlődését segíti a közoktatásba integrált módon.
Bronz fokozat: A Bartyik Gitta pedagógiai szakpszichológus és kollégái által kidolgozott „Színes lépcsők – érzelmi intelligencia fejlesztő gamifikált digitális tananyag” célja a tanulmányi sikeresség előmozdítása, továbbá a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása.
- Általános iskola felső tagozat kategória
Arany fokozat: A Teljes Gráf Közhasznú Nonprofit Kft. Medve Matek Programja egy, a matematika és az analitikus gondolkodás népszerűsítését különféle módszerekkel végző civil kezdeményezés.
Ezüst fokozat: Az Atlas Rise Kft. önkénteseinek és a Csányi Alapítványnak közös innovációja egy digitális program vak és gyengénlátó diákok részére, amely abban támogatja a használóját, hogy a képzőművészeti alkotásokat hangok segítségével érzékelje.
Bronz fokozat: A dr. Oláh Éva Mária pedagógus által kifejlesztett Atomos(z) játék egy új módszer és szemléltető segédanyag, amely az atom felépítésének vizsgálatát, megértését segíti.
III. Középiskola kategória
Arany fokozat: A Dlusztus Péter pedagógus és két volt diákja által létrehozott BuildUp egy térgeometria oktatórendszer a virtuális valóságban. Ez a fejlesztés érdemelte ki idén a Nagydíjat.
Ezüst fokozat: Marton Sándor fizikatanár és egyetemistákból álló csapata fejlesztette ki a fizikatanulást segítő és rendszerező Fifikás fizikás táblás társasjátékot és mobiltelefonos alkalmazást.
Bronz fokozat: A Juhász Eszter irodalomtanár által fejlesztett élményalapú pedagógiai program a design-gondolkodást alkalmazza az irodalomtanítás során.
Különdíj
A Palladion Műhely Egyesület Kheirón Klub csomagja online tartalmakkal segíti a történelem, irodalom, vizuális kultúra és a latin nyelv oktatását, és az ókor megismertetése révén támogatja jelenlegi világunk megértését is.
Az OTP Fáy Alapítványról
Az Alapítvány célja a fiatalok jövőtudatos gondolkodásának, ezen belül kiemelten a pénzügyi kompetenciáiknak a fejlesztése. Pályaorientáció, fenntarthatóság, valamint a sikeres élethez fontos szociális kompetenciák területén is nyújt képzéseket általános és középiskolások, illetve fiatal felnőttek számára. 2021 novemberétől felnőttoktatási intézményként is működik. Évente közel 50.000 diák és fiatal felnőtt vesz részt ingyenes szemléletformáló képzésein, amelyek saját gyakorlatorientált módszertanra épülnek, és mind jelenléti tréningek formájában, mind digitális formában elérhetőek. Az Alapítvány két korszerű, high-tech eszközökkel felszerelt Oktatási és Innovációs Központot üzemeltet Budapesten és Nyíregyházán.