0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Tokaj Wine Congress – Tizennégy ország borászati szakembereivel

A Tokaj-Hegyalja Egyetem második alkalommal rendezi meg a Tokaj Wine Congress eseményeit. A rendezvény október 27. és 30. között várja a hazai és nemzetközi szakembereket Sárospatakon és a történelmi borvidék más helyszínein.

Az örökségvédelem és borturizmus szekcióban a borturizmus legújabb trendjei és annak kutatási eredményei éppúgy napirenden lesznek, mint a bor írott öröksége, vagy művészetekben való megjelenése. A kongresszus szervezői a helyszínválasztással is alátámasztják az épített örökség és a borkultúra kapcsolatának fontosságát.  Az ember és természet együttes tájalakító munkáját megtestesítő helyszín a világon egyedülálló, ezért is érdemelte ki Tokaj-Hegyalja 2002-ben a Világörökségi címet. A szakmai és szabadidős programok alkalmával a résztvevők személyesen is megismerhetik e különleges tájegységet.

(Fotó: Tokaj Wine Congress)
(Fotó: Tokaj Wine Congress)

A borászat közgazdaságot érintő témái között dolgozzák fel a borágazat versenyképességének fenntarthatóságát, a márkaépítés fontosságát, a fogyasztói szokások változását. Nem elhanyagolható az utóbbi évtizedekben megjelent, a bor konkurenciáját jelentő egyéb élvezeti italok térhódítása sem. A szakértők megvitatják a költségek ugrásszerű növekedésének okait és hatásait is, amelyek további áremelésekkel már nem kompenzálhatóak. A harmadik napon a szekciók témái bővülnek, így kerül terítékre a borászati oktatás jövője is.

Borkóstolók közönségprogramok

A kongresszus nemcsak a szakemberek számára nyitott, a nagyközönség is betekintést nyerhet a világ egyik legismertebb borvidékének mindennapjaiba, az aktuális kutatási eredményekbe. A rendezvény egybeesik a szüreti időszakkal, így különleges lehetőséget kínál arra, hogy az érdeklődők megismerjék ezt a munkafolyamatot is, valamint borkóstolókon, programokon vegyenek részt.

A tizennégy országból érkező nemzetközi szakértők között olyan elismert intézmények képviselői is jelen lesznek, mint a bordeaux-i egyetem, érkeznek kutatók többek között Spanyolországból és Dél-Afrikából is.

Bővebb információk és a regisztráció elérhetőek a kongresszus honlapján: https://www.twc2024.com/. Érdeklődők számára a Tokaj Wine Congress plenáris előadásainak élő közvetítése online ingyenesen elérhető lesz, de regisztrációhoz kötött.

(Fotó: Tokaj Wine Congress)
Forrás: Sajtóközlemény