A klinikai tünetek jellegét elsősorban a vírustörzs szöveti affinitása határozza meg. A vírus először a felső légutak csillós hámsejtjeiben és nyálkatermelő sejtjeiben szaporodik el, a klinikai tünetek 18-36 órán belül kifejlődnek.

Tüsszögés, köhögés, krákogás, légszomj jelentkezik a fertőzött állatnál, de néhány egyednél megfigyeltek enyhe orrfolyást is és habos, váladékos könnyezést. Brojlereknél tünetként jelentkezik a romló tömeggyarapodás, a fajlagos takarmányfelhasználás emelkedni kezd. Tenyész- és tojó állományoknál tojástermelés-csökkenés és tojáshéj-rendellenességek lépnek fel. Fontos, hogy a fertőző bronchitis soha nem jár idegrendszeri tünetekkel. Az elpusztult fiatal csibék boncolása során megfigyelhető a mellék­üregek gyulladása, hurutos légcsőgyulladás, hörgőgyulladás, valamint a tüdőben pangás és vizenyő alakul ki, esetenként savós váladék is megfigyelhető a hörgőkben.

A vírusreplikáció elsődleges célpontja a légcső, de tüdőben, vesében, petefészekben, az emésztőtraktusban és a nyirokszövetekben is képes a szaporodásra. A fertőző bronchitis vírusa néha tartós fertőzést idézhet elő, melynek következtében, a kezdeti expozíciót követően, több hónapig a bélsárral ürül. Általánosságban a klinikai tünetek alapján négy fő patotípust különböztethetünk meg, ezek a légzőszervi, kiválasztó szervi, nemi szervi és emésztőszervi tüneteket okozó́ törzsek.

Diagnózis felállítása igen nehéz, hiszen a klinikai tünetek más betegség tünetét is jelezhetik a kezdeti szakaszban, és a boncolási lelet is hasonlíthat más légzőszervi betegséghez. Ezért szükséges a laboratóriumi vizsgálatok elvégzése a betegség korai szakaszában, ez a leghatékonyabb megoldás. Laboratóriumi körülmények között a direkt módszerrel PCR-­technológiával izolálják a fertőző kórokozót, míg az indirekt módszernél az immunválaszt vizsgálják, ellenanyagok jelenléte után kutatva.

Viszont a fertőzés terjedésének a mérsékléséhez megfelelő járványügyi intézkedésekre van szükség, mint például a bélsár telephelyről történő rendszeres elszállítása, szigorú takarítás és fertőtlenítés, illetve az azonos korú és fejlettségű madarak együtt tartása. Az intenzív baromfitelepek járványtani eszközökkel való vírusmentesítése mégis lehetetlen feladatnak tűnik, hiszen a kórokozó a környezeti tényezőkkel szemben rendkívül ellenálló, ezért a védekezés sikerességéhez a csirkék ellenálló képességét vakcinázással szükséges növelni.

A veszteségek csökkentése és a megfelelő védelem kialakítása az állományok aktív immunizálásával valósítható́ meg, mely tipikusan elő attenuált vagy inaktivált vakcinákkal és gyakran ezek kombinációjával történik. Ezt a vakcinázási stratégiát nehezíti, hogy a vírus nagyfokú genetikai változékonysággal bír.

Egy konkrét variáns elleni védelem elérhető az adott vírusnak megfelelő törzzsel végzett egyszeri vakcinázással, vagy több különböző, az adott variánstól eltérő törzseket tartalmazó vakcinákkal. A keresztvédelem kialakítása a különböző szerotípusú vakcinák kombinációjával kialakítható. A szerotípus-specificitástól független keresztvédelem a megfelelő törzsek vakcinaként történő alkalmazásával érhető el. A vakcinázási stratégia eltér a különböző felhasználású́ baromfiállományokban. A növendék- és brojlerállományokban általában elő attenuált, míg tojó́- és tenyészállományokban attenuált és inaktivált vakcinák kombinációját alkalmazzák.

Ez is érdekelheti:

• Mikotoxinok a baromfitartásban
• Ritka mint a… négyesikrek a tehenészetben?