0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Meglepetések hava a galopp-pályán

A St. Leger a lóversenyzés legrégebbi klasszikus tenyészversenye, a Hármas Korona utolsó, leghosszabb távra kiírt ága. Angliában 1776-ban futották először. Magyarországon szintén hosszú múltra tekint vissza, első alkalommal 1870-ben írták ki.

Német tenyésztés

A szép sárga mént Soltész András két évvel ezelőtt Baden-Badenben a Sales & Racing Festivalon vásárolta meg 5 ezer euróért (2 millió forintért). Apja, a Godolphin színeiben versenyzett, Kodiac apaságú Best Solution igazi klasszikus 2400 méteres versenyló volt, aki három Group 1-es versenyt is nyerni tudott. Jelenleg a Gestüt Lünzenben áll Németországban és legutóbb, 2023-ban 5 ezer eurós áron fedezett. Anyja, a francia tenyésztésű, Alexandros apaságú La Khaleesi szintén a Godolphin színeit viselte és kétévesen bizonyult a legeredményesebbnek, amikor egy győzelmet, valamint egy-egy Listed és Group 3-as helyezést szerzett. Azóta Németországba került tenyészkancaként és eddig három másik utódját vásárolták meg a baden-badeni árveréseken (7-24 ezer euró között).

Csontos-idomításoké a többi nagyfutam

A St. Leger napján két másik kiemelt versenyt is futottak a telivérek a Kincsem Parkban.

Az egyik a kancák évjárat-összehasonlító versenye, a 2000 méterre, 3,8 millió forint összdíjazás mellett kiírt Gróf Széchenyi István Emlékverseny volt. A kilenclovas mezőnyben a mély pályát kedvelő Ráadás (IRE, 3pk, Belardo–Retinal) végre elemében érezte magát és Stanislav Georgievvel a nyergében biztos győzelmet aratott a tavalyi nyerő, Different Illusion, valamint az Osztrák Kancadíjban első Lady Lilibetrage előtt. A háromfős szindikátus tulajdonában álló telivér az Erzsébet Királyné Díjában szerzett elsősége, valamint a Hazafi és a Magányos Díjban elért két második helye után újabb fontos sikert aratott Csontos Pál idomár számára.

Ráadás nyerte a Gróf Széchenyi István Emlékversenyt

Ugyanezen az október 6-i hétvégén emlékezett a Kincsem Park közönsége az egykori legendás zsokéra, Kállai Pálra, aki októberben született, illetve hunyt is el, utóbbi óta már tizennyolc év telt el.

Az 1400 méteres, hárommillió forint összdíjazású Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díj a sprintereknek kínál év végi versenylehetőséget a gyeppályán.

A nézők ezúttal hatalmas csatának lehettek szemtanúi, amit végül mindössze egy orrhosszal a négyéves Canizares (IRE, 4pm, Charm Spirit – Chicita Banana) nyert meg Alberto Sannával a nyergében a magyar tenyésztésű, ötéves Surprise of Easterrel (5sher, Eagle Top – Squaw City) és Drexler Virginiával szemben. A győztest ezúttal is Csontos Pál idomította. A nagyverseny harmadik helyét már két és fél hosszal lemaradva Muskateer Three szerezte meg.

Váratlan győzelem a kétéveseknél

A legfiatalabb, a kétéves évjárat legmagasabb díjazású versenyére, az 1400 méteres, 3,8 millió forinttal dotált Szent László Díjra egy héttel később, október 13-án került sor. A nyolclovas mezőnyben négy versenynyerő – Chill Point, Cormoran, Gallrock, Shaba Queen – állt starthoz, azonban mégsem ők számítottak a favoritnak, hanem a kiváló tréningformákat mutató Gengszter Boy, akinek a nyergében a tízszeres sampion lovas, Stanislav Georgiev ült. A győzelmi esélyei azonban már a startnál elvesztek, hiszen a startgépből mintegy két hosszal a mezőny után ugrott ki, miközben a vezetőlovak hatalmas tempót diktáltak. Igaz, a célegyenesbe érve elfáradtak, amikor is a mögöttük versenyzett, hatalmas Airport és lovasa, Jozef Parigal került a legkedvezőbb helyzetbe az élen. Gengszter Boy és Cormoran hiába támadták őket, csak megközelíteniük sikerült a Goffs tavaly őszi yearlingárverésén 8500 euróért (mai áron 3,4 millió forintért) megvásárolt Airportot (GB, 2pm, Bobby’s Kitten – Algarade).

Végül a célba Gengszter Boy ért be másodikként, míg Gallrock feljött a harmadik helyre Cormoran elé.

A győztes tulajdonosa, Bíró Gyula első kiemelt versenysikerét aratta, míg Molnár Gyöngyi idomár 2022-ben Carlos Ray-jel egyszer már meg tudta nyerni ezt a nagyversenyt.

Airport a győzelem után

Fotó: Vonczem Gabriella

Forrás: Pegazus

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: