0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Mozgalmas és kihívásokkal teli időszak a hazai mezőgazdaságban

Egy mozgalmas, kihívásokkal teli időszak áll mögöttünk, amelyet a társadalmi, gazdasági és éghajlatváltozási tényezők formálnak - kezdte éves beszámolóját, Dr. Nagy István agrárminiszter az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának ülésén.

Időjárási szélsőségek

Az időjárási szélsőségek kikényszerítik a változást az agrárium minden területén, különösen a szántóföldi növénytermesztés.

Nagy István szerint ezért fontossak a vízmegtartás, az erdőtelepítések irányába az állami és gazdálkodói erőfeszítések, a klimatikus viszonyoknak leginkább megfelelő talajművelés, vagy éppen az öntözés fejlesztése.

A miniszter megemlítette, hogy az elmúlt években tudatosan erősítették azt az eszközrendszert, amely a természeti kockázatok okozta károk utólagos kezelésére szolgál. Az uniós források bevonásának köszönhetően a kárenyhítési alapban mintegy 35 milliárd forint áll rendelkezésre a 2024-es kárenyhítő juttatások kifizetéséhez. A termelők pedig idén 715 ezer hektárra kötöttek új aszálybiztosítást, amelyhez természetesen támogatás is kapcsolódik. Nagy István komoly eredménynek nevezete, hogy a Vidékfejlesztési Program keretei között több mint 1200 öntözési projekt részesült már támogatásban, összesen 177 milliárd forint összegben. Mint ismertette a régi rendszereknek szinte a teljes rekonstrukciója megvalósult, és 32 ezer hektáron új öntözési rendszerek épültek, vagy épülnek ki.

Fotó: Vermes Tibor

Nagy István beszámolójában felhívta a figyelmet arra, hogy a 2024-es év nem csak hazai ügyekről szól, hanem az Európai Unió Tanácsának elnökségeként is kiemelt munkát kell végezni most az egész európai agrár és élelmiszergazdaság érdekében. A magyar elnökség prioritásai az agráriumot illetően egyszerre érintik a támogatási rendszerhez kapcsolódó szabályozás egyszerűsítésére, a jövőbeli támogatási rendszer újragondolására, a válságállóságra, a versenyképességre, a gazdabarát finanszírozási és szabályozási környezet kialakítására vonatkozó törekvéseket.

A miniszter szerint a zöld intézkedések tekintetében optimalizálni kell az arányokat, hogy azok ne a termelést hátráltassák, hanem a környezetfenntarthatóság mellett módot adjanak a biztonságos és minőségi élelmiszerellátásra.

A beszámolóban elhangzottakhoz kapcsolódóan és a hazai agráriumot érintően az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának tagjai kérdéseket tettek fel a szakminiszternek. Az ezekre adott válaszok a Magyar Mezőgazdaság hetilap 49. számában olvashatóak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: