A csapadékra a későn kisorolt őszi búzának óriási szüksége volt, de az ezzel együtt járó hideg időjárás továbbra is nehezíti a fejlődését, megerősödését. A csapadékos időnek ezzel még nincs vége, éjszaka nyugat felől újabb csapadékzóna érkezik, melyből hazánk északi felén havazásra, délen havas esőre, esőre is lehet számítani.
A felszínközeli talajréteg átnedvesedett
E hét elején mozgalmasabbá vált időjárásunk, akkor az északi tájakon többfelé hullott 1-3 mm eső, majd kedden már nagyobb területen, az ország keleti, északkeleti felén mérhettünk 1-6 mm-t. Szerdán hajnalban egy hidegfront már országos csapadékot hozott, hazánk nagy részén 5 és 25 mm közötti mennyiség esett, csak északon, északnyugaton hullott ennél kevesebb eső. Ez a csapadékmennyiség lényegesen több, mint ami a megelőző egy hónapban esett, ami az ország jelentős részén az 1 mm-t sem érte el. A november közepére erősen kiszáradt felszínközeli talajréteg most a Kisalföld kivételével alaposan átnedvesedett, és főként délen, délnyugaton a középső rétegbe is jutott a nedvességből.
A hőmérséklet meglehetősen tág határok közt változott a mögöttünk álló egy hétben, de összességében 2-5 fokkal hidegebb volt a sokéves átlagnál. A borongós, párás, ködös napokon és területeken napközben is csak 2-4 fok közötti értékeket mérhettünk, míg a naposabb tájakon 10 fok köré melegedett a levegő. Éjszakánként a derült helyeken hűlt -2 és -5 fok közé a levegő. A szerdán érkezett hidegfront előtt azonban hazánk jelentős részén igen enyhe volt az éjszaka 5-10 fok között alakult a minimumhőmérséklet.
Mi várható?
A folytatásban az északi országrészben téli, míg délen igen változékony időre van kilátás. Csütörtök éjszaka nyugat felől újabb csapadékzóna éri el hazánkat, melyből északon havazásra, főként nedves, tapadó hóra, míg délen hóra, majd havas esőre, esőre egyaránt számítani lehet. Péntek kora estére mindenütt megszűnik a csapadék, addig pedig 5 és 20 mm közötti mennyiség valószínű, ezúttal is északnyugaton várható a legkevesebb.
Az északi, északkeleti országrészben kifehéredik a táj, főként az Északi-középhegység térségében több napon át is megmaradhat a hóréteg. A hőmérséklet az éjszakai -2 és +3 fok közötti értékekről napközben is csak 1-6 fok közé emelkedik. Szombattól szárazabb és melegebb napok következnek, hétfőig hazánk nagy részén napos időre van kilátás éjszakai fagyokkal, napközben azonban 10 fokot is megközelítő hőmérsékletekkel. Északkeleten lehet vasárnaptól tartósan borult, párás az idő, és ott a hóval borított területeken éjszakánként -5 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, és napközben is alig melegszik fagypont fölé a levegő. Keddtől országszerte nagyrészt felhős időben lesz részünk, elszórtan esőkkel, majd havas esővel.