Mi a közös a Gmail, a Skype, a thefacebook és a Superbrands programokban? Hogy mindegyik nemzetközileg ismert, jól csengő márkanév − vághatjuk rá a magától értetődő választ. Emellett összekapcsolja ezeket a márkákat az is, hogy mindegyikük 2004-ben indult. A Google ekkor vezette be a Gmailt, ekkor került sor az első Skype hívásra, és ezévben indult el a thefacebook oldal is, Magyarország vezető márkáit pedig először értékelte a nemzetközi Superbrands Program. És végzi ezt a munkát azóta is, az eltelt két évtized alatt.
Évzáró gálaestjén a magyar Superbrands üvegdíjak átadásával ismeri el ezeket márkasikereket. 2024-ben is több mint százötven résztvevővel került megrendezésre a Magyarország egyik legfontosabb üzleti díjátadó eseményének számító Superbrands gála.
Mi a siker titka?
– az idei gálaműsor ezzel a kérdésfelvetéssel indult. És kik tudnák jobban a választ, mint maguk a Superbrands 2024 Gála meghívott díjazottjai, maguk a szuper márkákat képviselő cégvezetők, marketing és kereskedelmi igazgatók, country managerek. A vendégek sikermérő táblán választhattak szavak és kifejezések közül, amelyek szerintük leginkább választ adnak arra a kérdésre, hogy „MI A SIKER TITKA?”.
„A Superbrands magyarországi program szervezőjeként az idei évben a szakmai siker kérdése állt a fókuszunkban. Részben mert a Superbrands két évtizedes magyarországi tradíciójára személyesen is nagyon büszke vagyok, részben mert a programban díjazott márkák sikertörténeteit idén huszadik alkalommal jelentetjük meg könyv formájában. A Superbrands nagykönyvben helyet kaptak idén új történetmesélők, de találunk olyan kiemelkedő szakmai sikereket bemutató márkasztorikat is, amelyek immár húsz éve íródnak” − mondta el László Géza, a magyarországi Superbrands Program igazgatója.

A Superbrands díjak üzenete
2024-ben a szervezők az egyedi üvegdíjak elkészítésére Kohut-Görömbei Luca üvegművészt kérték fel. Az upcycling jegyében a díjak alapanyagát éttermek boros palackjainak újraolvasztásából nyerték, a folyamatot az alkotóval készült kisfilm is bemutatta. A 737 °C-on megolvasztott és egyesével előkészített üvegdarabkák a természet egyik legérdekesebb fényjelenségét, a sarki fényt idézik meg, amely különlegességével jól szimbolizálja a szuper márkák kimagasló eredményeit.
A Superbrands Magyarország csapata egyedi Superbrands díjjal lepte meg a közelmúltban lett hetvenéves Gőz László jazz-zenész, harsonaművészt, aki zenei karrierje mellett a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb intézményének, a Superbrands gálának is helyszínéül szolgáló Budapest Music Centernek az alapító-igazgatója is. Arra a kérdésre, hogy egy jazzmuzsikus számára mennyire jelent kihívást az évi 300–400 koncertet lebonyolító, lemezkiadót működtető, és mintegy 60 embernek munkát adó vállalkozás irányítása, Gőz László azt válaszolta, szerinte zenésznek, muzsikusnak lenni nehezebb.

Fotó: Horváth Barnabás