Az amaryllis (Hippeastrum) neve lovagcsillagot jelent. Hagymás növények közül az egyik legnagyobb és leghosszabban tartó virágja miatt méltán népszerű. Jellemző a hagymás vagy gumós növényekre, hogy az év során visszatérő kedvezőtlen időszakokat – fagy vagy aszály – levelek nélkül vészelik át, úgy hogy az energiát keményítő formájában tárolják a hagymában vagy gumóban, írja a Mein schöner Garten.
Hogyan szabályozzuk az amarillisz fejlődését?
Az amarillisz a talaj víztartalmára reagálva fejlődik: ha nedves, akkor nő – ha száraz, akkor megáll a fejlődésben. A fagyérzékeny amarilliszt szobanövényként tartjuk, tehát szó szerint a kezünkben van, a növekedési ritmusának szabályozása megfelelő öntözéssel.
Amint a levelei körülbelül 20 centiméter hosszúak, kapja meg a teljes vízadagját. Ez azt jelenti, hogy a talaja nem száradhat ki.

Ha lehetséges, úgy öntözzük, hogy a hagymát ne nedvesítsük meg. A teljes növekedésben lévő amarilliszeket érdemes alulról öntözni, a tálkába vagy kaspóba öntve a vizet. A fel nem szívott folyadékot negyed óra múlva öntsük ki. Érdemes hetente, virágzó növényeknek való tápoldattal segíteni a fejlődésüket.
Nyár közepétől hagyjuk abba az öntözést
Az amarilliszfajtákról általában elmondható: Minden levél egy virágot jelent a következő évre. Ezért fontos a lombozatot nyár közepéig megtartani! Sajnos a hosszú levelek könnyen lehajlanak, néha meg kell támasztani őket.

Az egyre kevesebb víz jelzi az amarilliszek, hogy itt az idő felkészülni az aszályos időszakra. Az öntözés leállítása után két-három hétig tart, amíg a levelek visszahúzódnak. Csak akkor távolítsuk el őket, ha könnyen leválaszthatók a hagymáról. A növény csak ekkor raktározza el a maximális tápanyagmennyiséget a hagymája éléskamrájában. Ezután tisztítsuk meg a hagymát a földtől, és tároljuk száraz, sötét helyen.
Késő ősztől öntözzük mérsékelten

A száraz amarilliszhagymákat október vége és december közepe között ültessük el.
Öntözzük meg, tegyük az ablakpárkányra és várjunk. Előbb-utóbb az amarillisz reagálni fog erre az ingerre, és kihajt. Amikor a szár már körülbelül egy tenyérnyi magasságban kibújt a hagymából, újra megöntözhetjük és növelhetjük az öntözések gyakoriságát.
Mivel a gyökerek még növekednek, és nem tudnak annyi vizet felvenni, eleinte heti két, esetleg háromszori öntözéssel juttassunk neki kisebb vízadagokat. Figyeljünk oda, mert
A teljes adaggal öntözés és a tápoldatozás akkor válik az amarillisz javára, ha a levelek már jelentősen megnőttek. Ekkorra a gyökerek is átszövik a cserepet, és az amarillisz hamarosan teljes pompájában díszíti a lakást.