0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Ha fiatalon megszeretjük az erdőt, idősen tisztelni fogjuk

Az alapvető jogok biztosa, dr. Kozma Ákos az utóbbi években több erdőgazdasághoz is kilátogatott, hogy megtapasztalja a fenntarthatóság érdekében a zöldvagyonnal végzett szakmai törekvéseket.

Az erdőgazdaságok támogatásával megvalósult projektek így nemcsak az infrastruktúra fejlesztését szolgálták, hanem a gyermekek jólétéhez, fejlődéséhez és életminőségük javításához is hozzájárultak. Az ilyen felújítások javítják az életkörülményeket, valamint az ott élő gyermekek számára példát is mutatnak a természeti erőforrások fenntartható kezeléséről és a közösség iránti felelősségvállalásról.

A felújított balassagyarmati Ipolypart Fészek Gyermekotthon átadója
(Forrás: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala)
Miért tartja kiemelten fontosnak az alapvető jogok biztosa a gyerekek, fiatalok környezeti, erdő szeretetére való nevelését?

– Számomra alapvető fontosságú, hogy a gyermekek és a fiatalok környezettudatos nevelésben részesüljenek, hiszen a jövő nemzedékeinek felelőssége lesz a természet és a biodiverzitás megóvása. Az erdő szeretetére és a természet tiszteletére való nevelés segít abban, hogy a gyermekek ne csak ismerjék a környezeti értékeket, hanem belső késztetést érezzenek azok védelmére. Ez a szemlélet hozzájárul a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság elmélyítéséhez, valamint a gyermekek egészséges mentális és fizikai fejlődéséhez. Az erdőkkel való közvetlen kapcsolat kiépítése, a természeti környezet megóvásának fontosságát hangsúlyozó oktatási programok segítenek abban, hogy a fiatalok ne csupán passzív befogadói, hanem aktív őrzői és védelmezői legyenek a környezeti értékeknek. A fenntartható jövő biztosítása csak úgy valósítható meg, ha a következő generációk is elkötelezettek a környezet védelme iránt.

Az elmúlt három év során elért eredmények tanúsítják, hogy az összehívott együttműködések az infrastruktúra megújításán túl arra is képesek, hogy életeket tegyenek jobbá. A kezdeményezések egyre nagyobb publicitást kapnak. Hogyan tovább?

– A növekvő figyelemnek örülök, hiszen egyre több emberhez jut el a projekt üzenete. Nagyon büszkék vagyunk az eredményekre, de ugyanilyen fontosnak tartom azt a szemléletformálást és tudatosságnövelést, amiről beszéltem, hiszen a kezdeményezés egyes határterületei – legyen szó akár a gyermekvédelemről, akár a magyarországi erdőgazdálkodásról – ritkán kerültek címlapokra. Ezért mindenképpen üdvözlendőnek tartom, hogy e téren sikerült előbbre lépnünk. Hivatalba lépésem óta rendkívül fontos számomra, hogy aktív, cselekvő és elérhető ombudsman legyek. Az elmúlt években kollégáimmal többszáz intézményt látogattam meg személyesen. Azt vallom, hogy a valós helyzetről meggyőződni számítógépek, mobiltelefonok képernyőjéről, mások elmondásából kevésbé lehetséges.

Meggyőződésem, hogy a személyes jelenlétet nem pótolhatja semmi. Ott kell lenni. Ez igazi terepmunka. Most is folyamatosan járjuk az országot, vizsgáljuk azokat a területeket, ahol egy, a korábbi hagyományokat követő összefogással hasonló eredményeket tudunk elérni.

Azon vagyunk, hogy azokat az erőforrásokat, amelyekről korábban már beszéltem, továbbra is becsatornázhassuk olyan intézményekbe, ahol erre szükség van és ahol annak nagyon jó hasznát veszik.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság udvarán faültetésen vett részt az alapvető jogok biztosa Ugron Ákos Gáborral (jobbra), a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatójával
(Forrás: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala)
Mit üzenne a hazai és külföldi olvasóknak, érdeklődőknek, kollégáknak?

– Norvégiában ismernek egy kifejezést, ami úgy szól: „friluftsliv”. Ha röviden meg kellene fogalmazni, hogy ez mit jelent, akkor azt mondanám, egy olyan filozófiát, ami a természetben rejlő kincsek felfedezésére, azok tiszteletére és a mindennapok során belőlük történő merítkezésre ösztönöz. Ez az életmód nem csupán a szabadban töltött időt helyezi előtérbe, hanem a természethez való kapcsolódást, a fenntarthatóságot, az emberi test, lélek és szellem harmóniáját is. Tehát lényegében annak felismerését, hogy egészségünk, pszichés és fiziológiai egyensúlyunk szempontjából mennyire fontos, hogy éljünk és jól éljünk mindazzal, amit természeti környezetünk nekünk megad. Elsősorban tehát azt üzenném nekik, hogy legyenek nyitottak a minket körülvevő természeti környezetre, az abban rejlő szépségekre, természeti környezetünk ajándékaira.

Fedezzék fel a magyarországi erdők, tavak, hegyek-völgyek nyújtotta nyugalmat és inspirációt. Nyissanak az új tapasztalatokra, és törekedjenek arra, hogy felfedezzék környezetükben és általa saját magukban is azokat az értékeket, amelyek a mindennapok gyakran erősen sodró lendületét némiképp megtörve tudnak harmóniát csempészni életünkbe.

És arra kérem őket: legyenek felelősek. A természet szeretete felelősséggel is jár. Vigyázzunk rá, hogy unokáink is élvezhessék! Óvjuk meg tisztaságát, épségét, és gondoskodjunk arról, hogy fenntartható módon élvezzük annak kincseit. Minden tettünk hatással van a környezetre, ezért fontos, hogy ezt tudatosan és gondosan végezzük. Külföldi kollégáimnak pedig azt üzenném, amit oly sokszor tettem már meg személyesen is: hogy kezdeményezzenek bátran, legyenek ösztönzők, motiválók. Legyenek ők a háló, ami saját munkatársaik erőforrásait összegyűjti, és legyenek ők a lencse, amely mindezt közös örökségünk és hagyatékunk érdekében összpontosítja. Mert az együttműködés ereje az, ami hidakat épít nemcsak emberek, hanem közösségek és nemzetek között is, és ez az alapja egy jobb és fenntarthatóbb jövőnek. Az ombudsmani gyermekotthon-felújítási program azt hiszem, ennek egy szép példáját adja.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: