Az állatkert által életre hívott Magyar Madármentők Alapítvány összesítése szerint 2024-ben a mentett állatok legnagyobb része, 92 faj 1301 egyede madár volt. Az emlősöket 22 faj 1096 egyede, a hüllőket 11 faj 206 egyede, míg a kétéltűeket 2 faj 3 egyede képviselte – tájékoztatta Fővárosi Állat- és Növénykert vasárnap az MTI-t.
A madarak közül legnagyobb számban feketerigó (160 egyed) és fehér gólya (44 egyed) kapott segítséget, de füleskuvikok, kuvikok, törpegémek, rétisasok, gyurgyalagok, uhuk, gyöngybaglyok, kerecsensólyomok, parlagi sasok, valamint fekete gólya, darázsölyv, kék vércse, pusztai ölyv, szerecsensirály, uráli bagoly, túzok és vándorsólyom is szerepelt a megmentett állatok között.

Fotó: Kev, Pixabay
Emellett két mentett vadmacska is bekerült a fővárosi állatkertbe. Őket júniusban találták a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) szakemberei Somogy vármegyében, Szenna közelében. A kölykök felnevelését az állatkert vadállatmentéssel foglalkozó szakemberei fejezték be, és október közepén engedték el őket a Zselickisfalud melletti Kardosfán – írták.
A tavalyi év az állatkerti vadállatmentés kezdetei óta minden idők második legmagasabb éves számát produkálta. Ennél több mentett állat csak 2021-ben került be az állatkertbe, akkor 120 faj 2624 egyedének segítettek a vadállatmentő központban. Az elmúlt tíz évben több mint 21 ezer mentett állatról gondoskodtak a szakemberek.

Fotó: Alexa, Pixabay
Magyarországon honos, védett vagy fokozottan védett, természetvédelmi oltalom alatt álló állatfajok olyan egyedeinek mentésében vesznek részt, akik valamilyen ok miatt a természetben bajba kerültek, és szakszerű emberi segítség nélkül elpusztulnának.
A sérült, legyengült, elárvult, vagy más okok miatt segítségre szoruló állatokat a fővárosi állatkert vadállatmentő központjában rehabilitálják: meggyógyítják, felerősítik, vagy felnevelik őket. Cél az, hogy az állatok ismét emberi segítség nélkül boldoguljanak a természetben – áll a közleményben.