Ahogy 2018 óta minden évben, 2024-ben is védte a jégkároktól a mezőgazdasági, lakossági, közületi értékeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által üzemeltetett országos jégkármérséklő rendszer. A rendszer működtetésének alapkövei a generátorkezelők, akik közül a legjobban teljesítők elismeréseket vehettek át.


A NAK által kiépített rendszernek az idei a hetedik üzemelési éve volt, működtetéséhez a Kormány évi legfeljebb 2 milliárd forint külön forrást biztosít. Számítások szerint a rendszerre fordított minden 1 forint mintegy 33 forint termelési értéket óv meg, éves szinten ez 50 milliárd forint megmentett termelési értéket jelent. Emellett a rendszer a lakossági, ipari, közületi értékeket, ingatlanokat és ingóságokat is védi.
Ennek ellenére jóval kevesebb jégkár volt hazánkban, mint térségünk más országaiban. Mindez alapvetően annak köszönhető, hogy az országos jégkármérséklő rendszer az idén is védelmet nyújtott a jégkárok ellen, illetve mérsékelte azokat.. A 169 napos védekezési szezonban összesen 93 napon alakult ki jégveszélyes felhőzet hazánk felett, ebből 32 napon extrém módon jégveszélyesek voltak a zivatarok. A 2024. évi időjárás rendkívüliségét jól mutatja, hogy ez a szám közel kétszerese a tavalyelőttinek. A rendszer generátorait 2024-ben összesen közel 188 ezer üzemórára kellett bekapcsolni.
2024-ben – az április 15-től szeptember 30-ig tartó védekezési szezonban – összesen 47 192 hektárra jelentettek be jégkárt a gazdálkodók, összességében 68 nap vonatkozásában.
A díjazottak

Az ország 2024. évi legjobb generátorkezelője:
Varga Adrienn (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye)
Vármegyei legjobb generátorkezelők:
Bács-Kiskun: Kasza Károly
Baranya: Györkő Károly
Békés: Gyenge Gergely
Borsod-Abaúj-Zemplén: Varga Adrienn
Csongrád-Csanád: Kakas József Mihály
Fejér: Mészáros Sándorné
Győr-Moson-Sopron: Kovács László
Hajdú-Bihar: Nagy Károly
Heves: Tomik Csaba
Jász-Nagykun-Szolnok: Szabóné Fazekas Zsuzsanna
Komárom-Esztergom: Czvianov István
Nógrád: Usák László
Pest: Szalisznyó Mihály
Somogy: Lébár Tiborné
Szabolcs-Szatmár-Bereg: Márky Pál
Tolna: Kiss Béláné
Vas: Neumann András Pál
Veszprém: Tábori Ferencné
Zala: Bojt Imre
Háttérinformáció a jégkármérséklő rendszerről
Az egész világon nincs olyan nagy területen használható technológia, amely teljesen kizárná a jégesők előfordulását, az országos jégkármérséklő rendszerrel azt viszont garantálni lehet, hogy a lehulló jégszemcsék mérete kisebb lesz annál, mint amelyek a rendszer használata nélkül hullanának le.
A jégkármérséklő rendszer működtetéséhez szükséges meteorológiai adatokat a Hungaromet Zrt. szolgáltatja. További információ ide kattintva érhető el.