Emellett a vállalat azt tervezi, hogy 2026 végéig megháromszorozza az ebből a kereskedelmi megoldásból származó bevételét – közölte a cég az MTI-vel.

A Yettel Magyarország munkatársai az elsők az országban, akik kipróbálhatják az úttörő technológiát, amely a várakozások szerint forradalmasítja a jövő vásárlási szokásait.
A Coca-Cola HBC Magyarország amellett, hogy a legnagyobb magyarországi üdítőitalgyártó vállalkozás, teljeskörű italgyártó partnere több mint 50 ezer kereskedőnek.
Az automatizált kereskedelem új irányzat a kiskereskedelemben, lehetőséget kínál a meglévő értékesítési és vásárlási rutinok fejlesztésére, átalakítására a mesterséges intelligencia (MI) által vezérelt technológia segítségével. A vállalat közel húszéves tapasztalattal rendelkezik a jelenleg mintegy 50 milliárd forint értékű személyzet nélküli automata kereskedelmi megoldások piacán.
Kovács Ágnes, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta:
A koronavírus-világjárvány óta eltelt években erőteljes átalakuláson ment át a magyarországi kiskereskedelem, új vásárlási szokások alakultak ki, a szektor érezhető munkaerőhiánnyal küszködik, és mindent áthat a digitalizáció.
Az ország első személyzet és pénztár nélküli mikroboltjának működését a mesterséges intelligencia szavatolja.
Az irányítja az eladótérben található kamerák és szenzorok helyes működését, adatokat gyűjt a vásárlási szokásokról, a termékek fogyási sebességéről, a boltban töltött időről, illetve más, a tulajdonos számára hasznos adatokról.

Amint a vásárló belép az eladótérbe, a kamerák a fizikai alakját egy virtuális kosárhoz társítják, így ez a megoldás összekapcsolja a vásárlót a kiválasztott termékkel és a Kende Retail Kft. által kimondottan a technológia használatához fejlesztett Take It Easy applikációban létrehozott személyes profiljával.
A rendszer ezután megkezdi a kosara összesítését és kezdeményezi a fizetési tranzakciót. Ez a technológia nem gyűjt arcfelismerési adatokat, kizárólag a zökkenőmentes vásárláshoz szükséges mozgásokat és tevékenységet figyeli, teljes összhangban a GDPR szabályozási kereteivel – írták.
A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. a 715 millió fogyasztót kiszolgáló és 29 országot átfogó Coca-Cola HBC AG csoport tagja.
A dunaharaszti székhelyű, Magyarországon két palackozó-üzemet működtető vállalat 1000 munkavállalót foglalkoztat, teljes tevékenysége során pedig közel 13 000 embernek biztosít munkát.
Az üdítőitalok előállításához használt alapanyagok közel kétharmadát belföldi szállítók biztosítják – ismertették a közleményben. A nyilvánosan elérhető, legutóbbi cégadatok szerint a kft. 2023-ban 197,362 milliárd forint nettó árbevételt ért el, az egy évvel korábbi 166,255 milliárd forint után. Az adózott eredménye pedig mintegy 200 millió forinttal, 3,825 milliárd forintra nőtt.