Az előttünk álló időszakban már nem számolunk további nagymértékű csökkenéssel.

Pontosabban nem mozgatják, mivel azok kihirdetésére várva itthon sokan visszatartják a beruházásaikat, fejlesztéseiket. Ilyen időszakokban exportpiacaink igényei miatt számítunk mezőgépgyáraink kiegyenlítettebb terhelésére.
Másik „előremenekülési” mód a folyamatos innováció, az olyan helyi vevői igények kielégítése, amelyekre nem feltétlenül tud vagy akar fókuszálni egy világcég. Mindezek mellett kevésbé tudott tény, hogy a hazai mezőgépgyárak által megtermelt gépek túlnyomó többségét határainkon túl értékesítik, vagy évtizedeken átívelő együttműködés során nagy, neves gépgyártók termékeibe épülnek be, azokhoz kapcsolják.
Ezeket az innovatív megoldásokat szövetségünk tagvállalatai az AGROmashEXPO-n nemcsak a kiállítói standokon, hanem a bemutató előadás-sorozatban is ismertették az ellátogató, érdeklődő gazdálkodókkal. Így láthatták, hallhatták a Hazai Termékfejlesztési Különdíjban részesült hengeres szárkezelő rendszert és annak pénztárcakímélő működtetését.
Másik törekvésünk a nagyobb hozzáadottérték-teremtés, amire jó példa a magfeldolgozás automatizálása esetében egy – ugyancsak díjazásban részesült – optikai válogató rendszer, melyet egy másik tagtársunk mutat be. A K+F+I együttműködéseink során törekszünk olyan partnerségeket kialakítani, amiben az agrárvertikum több lépcsőjét is bevonjuk, például kutatóintézeteket, nemesítőket, termelőket és feldolgozókat, amelyek vertikális technológiai kapcsolatán keresztül egy magasabb feldolgozottságú terméket tudunk piacra juttatni.
Arról nem is beszélve, hogy óriási mennyiségű információ „keletkezik” az agráriumban, aminek a feldolgozását egyre inkább szoftverekkel végezzük, megkönnyítve az adatkezelést a felhasználók számára. A hazai mezőgépek, megoldások egy kedvezőbb ár-érték arányt nyújtanak a gazdálkodók számára.

Azt gondolom, illetve a számok is bizonyítják, hogy az erőgépek terén, traktorok és betakarító gépek esetében igen jónak mondható a gazdaságok ellátottsága. Természetesen nem minden üzemméretre igaz, de ezen a területen modern kapacitásokkal rendelkezik a hazai agrárium.
Hangsúlyozom, hogy ebben több évtizeden keresztül „mesterek” voltunk, gondoljunk a MGI méréseire vagy a termelési rendszerek óriási hatékonyságnövelő évtizedeire! Szerintem nem elegendő a különféle gépeket összeválogatni, hanem egy tudatos technológiai fejlesztés mentén egymásra kell építeni azokat. Ennek érdekében törekszünk még szorosabb együttműködést kialakítani a forgalmazókkal.
A termelőeszközök, haszongépjárművek esetében a szervizszolgáltatás és a folyamatos alkatrészellátás elengedhetetlen, azonban a kisebb-közepes mezőgépgyártóknál elvonhatja az erőforrásokat a gépek fejlesztésétől és gyártásától. A termelők támogatásába bele kell tartozzon a gépkezelők típusspecifikus oktatása, a gépekben rejlő potenciál kiaknázásához az „alkalmazási szaktanácsadás”, amire még nincs igazán frappáns magyar kifejezés. Tehát tennivaló akad bőven, amit a hazai agrárium szereplőivel együttműködve tudunk a nagyobb mértékű minőségi élelmiszer-előállítás érdekében elvégezni.
Csanádi Tamás
elnök,
Mezőgépgyártók Országos Szövetsége