
Bálint Gábor
Több mint fél évszázada szolgálja a magyar lovaséletet, a díjugrató szakág elismert, meghatározó alakja. Sokáig aktívan versenyzett, mellette pedig edzőként dolgozott. I. osztályú versenybíró, FEI-steward és pályaépítő. Karrierje során számtalan különböző szintű, lebonyolítású nemzeti és nemzetközi versenyen vett részt, ezáltal mély ismeretekkel rendelkezik azokról az írott, illetve íratlan szabályokról, amelyek betartása szükségszerű ahhoz, hogy a tisztesség, a sportszerűség, az esélyegyenlőség és a jogszerűség jegyében minden résztvevő számára
– beleértve természetesen a lovakat is –biztonságos közeget teremtsenek.
A versenyek a lovassport ünnepnapjai
A párosok a mindennapi edzések komfortjából kilépve, idegen környezetben, éles helyzetben mutathatják meg, hogy mennyit fejlődtek, szervezett keretek között, objektív megítélés mellett mérve össze a tudásukat.
Akár az első szezonjára készül valaki, akár hosszú idő után újra szerepel a neve a startlistán, vagy már rutinos résztvevője a bajnokságoknak, az itt összegyűjtött tíz irányelv betartásával nagyban megkönynyíti a szervezők, a sporttársak és a maga dolgát! Érdemes kiemelni, hogy tapasztalatlan, kezdő lovasoknál óriási felelőssége van az edzőnek: az ő feladata figyelni a tanítványaira, példát mutatni és felhívni a figyelmet a hibákra. Ezt segítheti, ha a verseny előtt tartanak egy eligazítást, ahol átbeszélik közösen a teljes szabályzatot és van lehetőség kérdezni.
1. Pályabejárás
Az ugrósport stratégiailag fontos eleme: ekkor memorizálja a versenyző a vonalvezetést, lépi ki a lova vágtaugrásainak hosszához viszonyítva az akadályok közötti távolságot, méri fel a fordulókat és gyűjti össze fejben azokat a kockázati tényezőket – árnyékokat, színes elemeket, lobogó zászlókat vagy a hangosítás erősségét stb. – amik a csengő megszólalása után esetlegesen zavart, félelmet, bizonytalanságot kelthetnek a lóban.

A séta már a verseny része hivatalosan, ezáltal a megfelelő öltözék elvárás. Lábbeliként például a csizma vagy lábszárvédő és cipő viselete az irányadó: a csíkos térdzokni finoman kifejezve is etikátlan. Fontos, hogy a lovasoknak nem illik több időt tölteniük a pályán, mint amennyit feltétlenül muszáj. Ahhoz, hogy az ellenfelek is zavartalanul tudjanak koncentrálni, ajánlott a szükséges megfigyelések elvégzése után elhagyni a pályát, a trénerrel való taktikai megbeszélést vagy más egyéb elfoglaltságot pedig a kapun kívülre hagyni.
2. Melegítő
Zsúfoltságuk és a start előtti feszültség, izgalom miatt nem tartoznak a versenyzők kedvenc helyei közé. A díjugratásban rövid időn belül sok lovas képes teljesíteni a pályát, ennélfogva nagy létszámban próbálják egyszerre a lehető legjobb állapotba hozni lovukat. Hiába a szoros beosztás, a területen egyszerre – mérettől függően – nem praktikus 10-12 párosnál többnek tartózkodnia.
Kerülendő gyakorlat a ló körül való telefonálás – csökkenti a koncentrációt, a reakciókészséget, továbbá a környezet érzékelését – és a cigarettázás. Balesetveszélyesek, egyiknek sincs ott helye. (Ez vonatkozik a trénerekre, hozzátartozókra is!) Nem beszélve arról, hogy egyrészt a stílust értékelő számokban esztétikailag aggályos a combzsebben elrakott eszköz, másrészt esés esetén komoly sérülések keletkezhetnek a lovasban és a készülékben is. A dohányzásért a stewardok részéről figyelmeztetés jár.