Magyarországon először 2018. április 21-én mutatta ki a Nébih laboratóriuma az afrikai sertéspestis vírusát egy Heves vármegyében elhullott vaddisznóból vett mintában, és a kór azóta is jelen van a hazai vaddisznóállományban. Nincs ez másként Európa számos más országában sem, például Németország házisertés-állományában is megjelent már korábban a fertőzés, a vaddisznóállomány drasztikus pusztulása mellett.

A sertéstartók, az állatgondozók, az állatfelvásárlók és a fertőzött állatok tartási helyén megforduló más személyek az említett váladékokkal szennyeződött lábbelivel, ruházattal, használati eszközökkel (villa, lapát, vödör, takarmányos kocsi stb.) szintén elhurcolhatják a betegség kórokozóját. Mindeddig azonban arról nem készültek vizsgálatok, hogy a természetben elhullott vaddisznótetemekből a ragadozók mekkora távolságban terjeszthetik tovább a vírust. A Journal of Environmental Management 2024. augusztusi számában megjelent tanulmány új megvilágításba helyezi a róka, aranysakál, holló mint dögevők szerepét a betegség terjesztésében.

A területen kihelyezett kamerák felvételeiből megállapították, hogy a dögevők 80 százaléka róka volt. Megfigyelték továbbá, hogy a rókák átlagosan körülbelül 250 méterre szórták szét a tetemeket, esetükben a maximumtávolság 1,2 kilométer volt. A távolságok 90 százaléka 618 méterig terjedt, 75 százaléka 368 méteren belül volt.

A kameracsapdákon alkalmanként több rókát is megfigyeltek, amelyek a tetemekért harcoltak. De más emlős- és madárfajok is táplálkoztak a tetemekből, mint például a nyest, kóbor kutyák, borz, héja, szarka, varjúfélék, holló, valamint összesen hét esetben vaddisznók is megjelent a tetemeknél, ám a felvételek alapján nem érintkeztek a tetemekkel, legfeljebb csak orrukkal megérintették.