0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 19.

Megéri segíteni a fecskéknek

A hazai fecskeállomány az ezredforduló óta több, mint 50 százalékkal csökkent. Holott az olyan repülő rovarok, mint a legyek és a muslicák természetes ellenségei. Minden fecske legalább 1 kilogrammnyi rovart pusztít el a költési időszakban.

A fecskeállomány csökkenésének megállítását, megfordítását

a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelmével, az ezek mellé március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, az ürülékpotyogást megszüntető fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával lehet segíteni

– hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn.

Füsti Fecske (Hirundo rustica)
Fotó: mmg/Csatlós Norbert

Az MME a műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését az idei fecskevédelmi szezonra.

A rovarok elleni biológiai védekezésben is óriási szerepe van többek között a fecskéknek és a denevéreknek. Minden fecske legalább 1 kilogramm, muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt.

Figyelembe véve, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat, ez azt is jelenti, hogy legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad – hívták fel a figyelmet.

Rámutattak: a napjainkra teljes egészében városiasodott sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak nélkülözhetetlen szerepe van.

Forrás: MTI

Magazin ajánló: