A három helyszínen, Gyöngyösön, Kaposváron és Lajosmizsén megtartott szakmai roadshow társszervezői a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az OTP Agrár voltak.
Az Agrárközösség Kft. idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját, valamint a szakmai roadshow 10 éves jubileumát. E jeles alkalomból Török Zoltán ügyvezető visszatekintett a cég alapítására, a mezőgazdasági ágazat változásaira, és a roadshow jelentőségére a gazdálkodók számára. 2009-ben az Agrárközösség azzal a céllal indult útjára, hogy támogassa a gazdákat minden olyan területen, ahol nehézségekkel szembesülnek. A szolgáltatási portfólió azóta is folyamatosan fejlődik, és mára a mezőgazdasági üzemek adminisztratív feladatainak szinte teljes körét lefedi.
Török Zoltán hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági környezet 2009 óta jelentősen megváltozott. Az aszályos és belvizes időszakok váltakozása, a gazdasági válságok, valamint a finanszírozási nehézségek mind-mind komoly kihívások elé állították a gazdálkodókat. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy nyitottak legyenek a változásra, a fejlődésre, és új módszerek bevezetésére. A szakmai roadshow küldetéseként tíz évvel ezelőtt, 2015-ben azt fogalmazták meg, hogy segítse a gazdákat az információ- és tapasztalatcserében. Az elmúlt években a rendezvény rengetegüknek nyújtott segítséget abban, hogy sikeresebben műveljék földjeiket. Az Agrárközösség Kft. elkötelezett amellett, hogy a jövőben is támogassa a magyar gazdákat. A szakmai roadshow pedig továbbra is fontos szerepet fog betölteni ebben a munkában, fogalmazott az ügyvezető.
Hatékonyságnövelés
Dr. Gyuricza Csaba, a társszervező MATE rektora köszöntőjében a magyar mezőgazdaság elmúlt húsz évét értékelte az Európai Unióhoz való csatlakozás tükrében. Kiemelte, hogy míg a globális mezőgazdaság termelése 70-75%-kal nőtt, a hazai termelésben csak néhány százalékos növekedés történt. Példaként említette, hogy a külkereskedelmi egyenleg tekintetében Lengyelország jelentős növekedést ért el, míg Magyarország lemaradt.
Gyuricza Csaba négy okot nevezett meg a magyar mezőgazdaság elmaradására: az alacsony hozzáadott érték, az erőforrások nem optimális felhasználása, a technológiai és képzettségbeli lemaradás, valamint a gyenge integrációs képesség. Megoldásként a termelés diverzifikálását, a mérethatékony élelmiszeripari fejlesztéseket, az agrárdigitalizációt és a tudásbázis növelését javasolta. Hangsúlyozta az integráció fontosságát a gazdálkodók és az ágazatirányítás összefogásában. Végül reményét fejezte ki, hogy a magyar mezőgazdaság a jövőben képes lesz áttörést elérni.