A nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködésben elvégzett munka januárban zajlott. A felmérés 2018 óta a környező országok szakembereinek bevonásával zajlik, így idén is elkészült a Pannon-régió sasleltára – közölte az MME az MTI-vel.

Fotó: Mesterházi József
A Kárpát-medence közös téli „sastérképe” több mint kétezer sas és 250 sólyom, összesen tizenhét fajhoz tartozó 18 ezer 486 ragadozó madár megfigyelésével állt össze.
A több mint hatszáz magyar, szlovák, szlovén, cseh, szerb és román madártani szakember az egy időben végzett megfigyelések miatt „sasszinkronnak” nevezett számláláson a Kárpát-medence szinte valamennyi jelentős sas- és sólyomtelelőhelyét felmérte, így
A magyarországi megfigyelések 3671 (2,5-szer 2,5 kilométeres) UTM-négyzetet (az ország területét felosztó rácsháló „szemek”) érintettek, amely mintegy 22 ezer négyzetkilométert, azaz az ország területének több mint 20 százalékát fedte le. A felmérések a legjobb sasélőhelyekre koncentráltak, így a sasfajok szempontjából az országos állomány jelentős részét megfigyelték.
A résztvevők négy sasfaj, a rétisas 988 (tavaly 1102), a parlagi sas 732 (tavaly 790), a szirti sas három (tavaly nyolc) és a fekete sas nyolc (tavaly is nyolc) példányának megfigyelését rögzítették. A madarászok különös figyelmet fordítottak a nagytestű, fokozottan védett sólyomfajokra is, így a kerecsensólyom 85 (tavaly 71) és a vándorsólyom 42 (tavaly 50) egyedét is sikerült megfigyelni.
