Ezzel az intézmény jelentős előrelépést tett a mező- és erdőgazdálkodási (Agriculture and Forestry, AF) tudományterületi rangsorban.
Dr. Gyuricza Csaba a MATE rektora kiemelte, hogy

Mindezek összhangban állnak a MATE 2030 stratégia célkitűzéseivel, miszerint a felsőoktatási intézmény hidat kíván képezni a nemzetközi tudományos élvonal és a magyar gazdálkodók, ipari szereplők között, annak érdekében, hogy a legkorszerűbb tudást juttassa el az ország minden szegletébe és új horizontot nyisson a vidék fejlődésére.
A QS tudományterületi rangsorban a MATE 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban publikált eredményei alapján 50-50 helyet javított, 2024-ben megtartotta, majd az idei évben ismét 50 helyet javított annak ellenére, hogy a rangsorolt egyetemek száma ismét tovább nőtt. Az idei eredmények alapján a MATE a pályázó egyetemek top 10%-ába került.
„A különböző nemzetközi rangsorokban elfoglalt helyünk javítására eszközként kell tekintenünk, amelyek példamutatásként, jó gyakorlatként vezethetnek bennünket. E
a kutatásban és a harmadik missziós tevékenységekben, illetve a fentarthatósági fejlődési célokban is folyamatos fejlődést tudunk elérni” – hangsúlyozta az eredmények kapcsán Dr. Gyuricza Csaba.
