Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket járnak körbe a MATE egykori TDK- és OTDK-résztvevői a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet március 21-i Tehetségnapján, a gödöllői Szent István Campuson.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete által, 2022-től évente megrendezésre kerülő szakmai rendezvény életre hívásának célja, hogy támogassa a hallgatókat a szakdolgozatuk elkészítésében és betekintést nyújtson a végzés utáni életbe.
A MATE Szent István Campusán megrendezésre kerülő tehetségnap előadói között szerepel többek között Burányi Virág, aki a „Vadmacska (Felis silvestris) kameracsapdás és kérdőíves felmérése a Pilisi Parkerdő Zrt. területén” című előadásával várja a hallgatókat. Őt követi Molnár Ábel Péter prezentációja, aki „A pókoktól az erdősztyeppekig” című izgalmas bemutatójával repíti el a résztvevőket a természet e különleges szegletébe. Dr. Kovács Imre előadásának segítségével a hallgatók olyan gyakorlati tudásra tehetnek szert, amelyet nemcsak az OTDK-konferenciákon, hanem később a munka frontján is hasznosítani tudnak. Előadásának címe: TDK-ból vaditatás – Tudományos Diákköri tevékenység során szerzett ismeretek hasznosítása a napi szakmai munka során. Szintén

Juhász Vanda prezentációjában a mosómedvéről és a nyestkutyáról tudhatnak meg többet az érdeklődők „Két inváziós faj, a mosómedve (Procyon lotor) és a nyestkutya (Nyctereutes procyonides) táplálkozásának vizsgálata gyomortartalom-elemzés alapján. Ezt követi Schneider Viktor „Kiskunsági ékkövek természetvédelmi mérnök szemmel” című lebilincselő előadása. A rendezvény utolsó előtti előadásaként hallgathatják meg Kohut Attila beszámolóját, „Állatkerti látogatók kutatása és a diploma utáni lehetőségek” címmel. A szakmai rendezvényt Nagy Ingrid előadása, Természetvédelem és környezeti nevelés szemtől szemben vagy a képernyőkön keresztül?” címmel zárja a napot.
A Tehetségnap az NTP-HHTDK-24—0035 projektazonosítójú, „A jövő vadgazdálkodási és természetvédelmi szakembereinek tehetséggondozása a MATE VTI tudományos diákköri műhelyeiben” című pályázat keretein belül valósul meg.
A szakmai nap időpontja:
Az esemény helyszíne:
