A kiállítás rendezőihez az elmúlt héten több megkeresés érkezett tenyésztőktől és ipari kiállítóktól is, miszerint aggályosnak tartják az idei kiállítás megrendezését, illetve az azon való részvételt.
A Hód-Mezőgazda Zrt. a héten többször konzultált a MÁSZ vezetésével és a tenyésztő szervezetek vezetőivel is. Péntek délelőtt pedig 14 tenyésztő szervezet vezetőivel egyeztettek, ahol az az állásfoglalás alakult ki, hogy
– írták tájékoztatójukban a szervezők.
Emlékeztettek rá, hogy az eddigi 32 év során többször is volt a környezetünkben járványveszély, de a ragadós száj-és körömfájás és egyéb új fertőző betegségek alattomos felbukkanása fokozott óvatosságra készteti az állattenyésztőket.
A tenyésztők a járványveszély miatt már nem tudják időben felkészíteni állataikat. A hazánkban március 7-én kialakult állategészségügyi zárlat – minden kedvező állategészségügyi eredmény és a szakhatóságok dicséretes és gyors intézkedése – hatására nem terjedt tovább betegség.
Ennek ellenére a péntek délelőtti egyeztetés alapján a tenyésztő szervezetek javaslatával és egyetértésével a Hód-Mezőgazda Zrt., mint a kiállítás rendezője úgy döntött, hogy 2025. május 8-10 közötti időpontban a 32. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Nemzetközi Szakkiállítás és Vásárt nem tartja meg.